Fizetések.hu: kétszer többet ér a diploma az érettséginél

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 02. 10:39

Az érettségivel rendelkező munkavállalók átlagosan fele annyit keresnek, mint az egyetemi diplomát kezükben tudó dolgozók, az előbbiek átlagfizetése havi bruttó 163 ezer forint, míg az utóbbiaké átlagosan 325.300 – közölte a Workania állásportál által működtetett Fizetések.hu internetes bérfelmérés legújabb eredményei alapján kedden az MTI-vel.

A felmérés eredményeit összefoglaló közlemény szerint a főiskolai papír 13 százalékkal ér kevesebbet a munkaerőpiacon az egyeteminél: az ilyen végzettséggel rendelkező munkavállalók havi 282.700 forintot keresnek.

Tavaly is az általános iskolai végzettség ért a legkevesebbet, 113.000 forintot, sőt, 2011-ben 11 százalékkal csökkent az ilyen végzettséggel rendelkező dolgozók átlagbére.

A szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók átlagbérében is 2 százalékos visszaesés történt: jelenleg 132 ezer forint a bérük. Az OKJ végzettség 2010-hez hasonlóan az elmúlt év során is havi 164 ezer forintot ígért.

A felsőbb végzettségek esetében 2, illetve 6 százalékos növekedés volt látható az átlagfizetések területén 2010-hez képest.

A közleményben megjegyzik, nem mindegy, hány éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a munkavállaló.

A Fizetesek.hu szerint egyetemi diplomások például 6-10 év után kapják a legtöbbet, több mint havi 400 ezer forintot, pályakezdőként viszont 245 ezer forintra számíthatnak. A 3-5, valamint a több mint 10 éves munkatapasztalat havi 355 ezer forintot ér.

A főiskolai diploma pályakezdőként 217 ezer forintot jelenthet, a 332 ezer forintos csúcs pedig szintén 6-10 év után érhető el. A 10, valamint a 3-5 év ez esetben 300 ezer forintos bért jelent.

Az érettségizettek pályakezdőként havi 140 ezer forintra, 6-10 után pedig 176 ezer forintra számíthatnak.

A Workania internetes állásportál 2006-ban jelent meg az internetes álláspiac hazai mezőnyében, a látogatottsága havi 300 ezres.

Az állásportál által működtetett www.fizetesek.hu béranalízis célja: aktuális bérinformációk szolgáltatása a munkavállalók és a munkaadó cégek számára.

A felmérés saját ötlet és fejlesztés alapján indult, jelenleg 470 munkahelyi pozícióról és 14 béren felüli juttatásról nyújt folyamatosan átfogó információkat.

Magyarország mellett Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is elérhető, testvéroldalai hamarosan elindulnak Horvátországban, Lengyelországban illetve Ukrajnában.

A cél az, hogy bármelyik – a rendszerbe tartozó – ország bérinformációi a magyar munkavállalók és vállalatok számára is elérhetőek legyenek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink