Félünk a külföldi munkaerőtől

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 06. 01:53

Bár Dél- vagy Nyugat-Európához képest kevésbé érzik a külföldi munkaerő beáramlásának következményeit a magyarok, mégis elutasítóbbak az idegen nyelvű kollégákkal szemben – derült ki a Randstad Workmonitor 2013-as negyedik negyedévében végzett felméréséből.

randstad

A külföldi munkaerő megjelenésének hatását a magyar munkavállalók közül kétszer annyian gondolják negatívnak, mint kedvezőnek – olvasható a kutatásban. Ezzel összefüggésben csak a magyarok harmada mondta, hogy kifejezetten örül a külföldi munkatársak jelenlétének, pedig a nálunk jóval nagyobb bevándorlási hullámmal szembenéző olaszok majdnem fele, a spanyolok és görögök közül pedig több mint 60 százalék dolgozik együtt szívesen más országokból érkezőkkel.

„A nemzetközi kutatás adataiból az látszik, hogy általában ott ítélik meg negatívabban a külföldi munkavállalókat, ahol növekedett miattuk a munkaerő-piaci verseny. Magyarországon és Közép-Európa több országában, például Csehországban azonban nem ez a helyzet: a külföldiek viszonylag kis nyomást gyakorolnak az álláspiacra, mégis inkább negatív a megítélésük” – egészítette ki az adatokat Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A külföldi munkát kereső magyarok körében népszerű célországok közül az Egyesült Királyságban is csak 39 százalék mondta azt, hogy örül, ha külföldivel dolgozhat együtt, itt azonban közel azonos azoknak az aránya, akik pozitívan, illetve negatívan ítélik meg a bevándorlókat. Németországban ugyanakkor már többen fogadják kedvezően a külföldieket, mint ahányan elutasítanák őket.

Magyarországon a KSH 2013-as adatai szerint 141 ezer külföldi állampolgár él, számuk az elmúlt két évben csökkenésnek indult. „A társadalom öregedése és a munkaerő-piaci igények változása miatt azonban nekünk is fel kell készülnünk a külföldiek befogadására a gazdasági teljesítmény fenntartása érdekében” – figyelmeztet Baja Sándor.

Kapcsolódó cikkeink