Félmilliárd forintos turisztikai beruházást adtak át Szendehely-Katalinpusztán

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 29. 10:18

Félmilliárd forintos turisztikai beruházást, kerti kisvasutat, kilátót, szálláshelyeket adtak át kedden a Nógrád megyei Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpontban, ahol megállapodást írtak alá az erdei kisvasutak népszerűsítéséről is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ünnepségen kiemelte, az állami és magán erdőgazdaságok soha nem látott mértékben vállaltak az elmúlt hat évben közjóléti, turisztikai fejlesztéseket.

Ennek köszönhető, hogy folyamatosan nő az erdők látottsága, tanösvények, turistautak, erdei iskolák, erdei vasutak, kerékpárutak, kilátók nyújtanak egyre több és jobb lehetőséget a kikapcsolódáshoz – tette hozzá.

Fazekas Sándor elmondta: mindez a Bejárható Magyarország program keretében valósult meg, amelyről hat éve döntött a kormány.

Közölte, új szemlélettel dolgoznak a születőben lévő erdőtörvényen, és fontos feladatnak nevezte, hogy megfelelő egyensúlyt alakítsanak ki az erdők hármas – közjóléti, gazdasági és védelmi – funkciója között.

A miniszter gratulált ahhoz, hogy a kirándulóközpont már a korábbi fejlesztések után is kétszer lett az év ökoturisztikai létesítménye, mint mondta, ez mutatja, hogy van érdeklődés, hogy szükség van további fejlesztésekre.

A kirándulóközpont beruházását a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. valósította meg. Kiss László vezérigazgató elmondta, a zrt. 65 ezer hektár állami tulajdonú erdő kezelőjeként kiemelt jelentőséget tulajdonít a közjóléti feladatok ellátásának.

A Nyugattól keletig a nógrádi erőkben program keretében már kilátóvá alakították át a Csóványosi mérőtornyot, kiépítették a Somoskői Látogatóközpontot. A katalinpusztai központban – ahová évente 40-50 ezer ember látogat el – a korábbi, első ütemben erdei iskolát, játszóteret, foglalkoztatókat építettek.

A most átadott fejlesztések között van a 250 férőhelyes parkoló, a Börzsöny és Nógrád megye kulturális, turisztikai vonzerőit bemutató, bejárható látványtérkép, a Csóványosi kilátó kicsinyített mása. Bővültek a játék- és szálláslehetőségek, megépült az információs pont.
A program beruházásait 550 millió forintból valósították meg, a 350 milliós európai uniós támogatást 200 millió forintos saját forrással egészítette ki az Ipoly Erdő Zrt.

Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, turisztikai létesítményt, egyben közösségi teret is átadnak a Nógrád megye turisztikai kapujának tekinthető Katalinpusztán.

A Nógrád megyei településen megállapodást írtak alá az erdei kisvasutak népszerűsítéséről a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az Országos Erdészeti Egyesület vezetői.

Fazekas Sándor úgy fogalmazott, főként az állami erdészeti társaságok által megmentett kisvasutakat szeretnék még jobban megismertetni, elérni, hogy még több kiránduló utazzon rajtuk. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink