Fazekas Sándor: triplázhatjuk a magyar agrárexportot Ukrajnába

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 04. 11:30

A földművelésügyi miniszter szerint a fellendülőben lévő kapcsolatoknak köszönhetően a háromszorosára is növelhető az Ukrajnába irányuló magyar agrárexport.

gyumolcs-zoldseg

Kétnapos kijevi látogatásának eredményeit összegezve Fazekas Sándor pénteken az MTI-nek kifejtette, tavaly 100 millió eurót tett ki a magyar mezőgazdasági termékek kivitele Ukrajnába. Van kereslet az ukrán piacon a magyar húsokra, illetve húskészítményekre, feldolgozott zöldségekre, gyümölcsökre, konzervekre, befőttekre és gyümölcslevekre, illetve mézre is.

A miniszter szavai szerint ezen túlmenően komoly érdeklődés van a szomszédos országban a magyar borászati és ültevénytelepítési technológiák, valamint az élelmiszer-feldolgozóipari gépek iránt. Hozzáfűzte, hogy Magyarországról már most is jelentős mennyiségű vetőmagot szállít a zöldségtermesztési kutatóintézet Ukrajnába, de hibrid kukorica-vetőmagra még további kereslet van az országban.

Ukrán kollégájával, Tarasz Kutovij agrárpolitikai és élelmiszeripari miniszterrel folyatott megbeszélésén egyetértettek abban, hogy a két ország szeretné folytatni a halgazdálkodási kutatásfejlesztési együttműködést. Ezzel kapcsolatosan a magyar tárcavezető felhívta kijevi kollégája figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági, vízgazdálkodási, illetve állategészségügyi területen többféle nemzetközi ösztöndíj vehető igénybe, többek között az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetétől (FAO). Az állategészségügyet érintően a miniszter fontosnak nevezte, hogy a két ország hatóságai eredményesen együtt tudjanak dolgozni a járványok, mint például a sertéspestis terjedésének megfékezésében. (Kovács Andrea, MTI)

Kapcsolódó cikkeink