Farkas Sándor: a magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 06. 06. 11:20

A magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés, amelynek értéke tavaly az előző évhez képest 1 százalékkal, 185,5 milliárd forintra nőtt, a tejfeldolgozás pedig a tavalyi közel 300 milliárdos termelési értékével az élelmiszeripari termelés 11 százalékát adta – ismertette Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára csütörtökön, a tej világnapja alkalmából tartott rendezvényen Budapesten.

Elmondta, hogy az állatállomány Magyarországon az elmúlt 8 évben 30 százalékkal nőtt, mára a tehénállomány mintegy 403 ezer egyedből áll. A tejhozamot illetően az ország az elsők között van az Európai Unióban (EU), a hozam 2012-2018 között 10 százalékkal nőtt, amihez a genetika és a takarmányozás javulása mellett hozzájárult az is, hogy növekedett a tejhasznú tehenek aránya. Az ágazat az elmúlt években kiemelt kormányzati segítséget kapott. Az EU-s támogatás mellett – amelyek összege 2018-ban 21,2 milliárd forintot tett ki – az átmeneti nemzeti támogatás keretében 2018-ban hazai forrásból 15,5 milliárd forint támogatásban részesültek a gazdák – tette hozzá Farkas Sándor. Említést tett az elmúlt évek általános forgalmi adó (áfa) csökkentési intézkedéseiről, amelyek elmondása szerint jelentősen hozzájárultak mind a termelés, mind a fogyasztás kedvező alakulásához. 2010 óta megfordult a trend, és a boltok polcain elsősorban hazai tejtermékek vannak, a lakosság tudatosan a magyar tejtermékeket választja, és ezzel a hazai termelőket is támogatja – jelezte. Az államtitkár beszélt arról, hogy Magyarországon az elmúlt években nő a tejfogyasztás. Az egy főre jutó fogyasztás tejegyenértékben (vagyis az összes tejtermék fejenkénti fogyasztása tejliterre vetítve) 164 liter volt 2016-ban. Tejtermékekre bontva egy ember 2016-ban 53 liter tejet, 13,5 liter tejfölt, kefirt, joghurtot, 7,6 kilogramm sajtot, túrót evett, vajból pedig 1,7 kilogrammot fogyasztott átlagosan. Kondra Laura, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese a tejágazathoz kapcsolódó támogatások közül kiemelte az iskolatej programot, amelyre 3,7-4,8 milliárd forintot fizettek ki egy tanévre, 420-440 ezer gyereket vonva be a programba. Tavaly nyáron 4,1 milliárd forint kifizetési igényt hagyott jóvá az államkincstár a 2018-2019-es tanévre vonatkozóan, így 2600 intézményben, összesen 431 ezer gyerek részesült több mint 12 500 liter tejben, tejtermékben – mondta el. Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a hatóság ellenőrzési tapasztalatairól elmondta: ezek jól mutatják, mely gazdálkodói körök tisztességesek, és kik követtek el a költségvetés kárára áfa-csalásokat. A piac fehéredéséhez hozzájárultak a NAV ellenőrzési módszerei és az áfa-csökkentés is – mutatott rá. Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSzSz) elnöke újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a gazdálkodók tavaly több mint 1,9 millió tonna tejet termeltek. Ebből 1,5 millió tonnát vásároltak fel Magyarországon tavaly, 1 százalékkal többet az előző évinél.
Tájékoztatása szerint az ágazat a tejtermelői oldalról stabil, a tehénállomány is stagnál. A tej önköltsége jelentős mértékben emelkedett amellett, hogy a tej átlagár kilogrammonként 95 forint volt, a tej önköltsége pedig 90-100 forint között szóródik. A tejtermelők egy része a támogatások nélkül veszteséges lenne – emelte ki. Kitért arra, hogy az import és az export egyenlege még mindig negatív, értékben 20 százalékkal több érkezik az országba. Az ágazat exportból származó bevétele 63,2 milliárd forint volt tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink