FAO: Fontos a kistermelők megerősítése

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 16. 11:48

A kistermelők támogatására és szövetkezeteken keresztül történő megerősítésére hívta fel a figyelmet Fernanda Guerrieri, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője a 32. Élelmezési világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

A világszervezet képviselője kifejtette: a kistermelők jelentősége hatalmas a világ élelmiszertermelésében, a megtermelt élelmiszerek 60-70 százalékát állítják elő. Hangsúlyozta azt is, figyelembe véve a termőföld terület csökkenését, valamint a környezet védelmét is, a világ növekvő népességének élelmiszerrel való ellátásához javítani kell az élelmiszerlánc hatékonyságát.


Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára egyebek közt elmondta, hogy a kormány a szövetkezés szabályozásának megújítását tűzte ki célul, és a szövetkezést a hagyományos értékek és elvek mentén szeretnék újragondolni. Ennek érdekében folyik a szövetkezeti törvény megújítása. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink