Expresszen utazhatnak a kkv-k

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 16. 09:45

Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a közelmúltban új, átfogó szakmai programot indított Export Expressz néven annak érdekében, hogy még hatékonyabb eszközökkel tudja támogatni a hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységét. Ennek részleteiről beszélgettünk Ducsai-Oláh Zsanett vezérigazgatóval.

Ducsai-Oláh Zsanett vezérigazgató Magyar Nemzeti Kereskedőház

Ducsai-Oláh Zsanett vezérigazgató
Magyar Nemzeti Kereskedőház

– Mennyiben jelent mást, újat az eddigi programokhoz képest a kkv-szektor külpiacokra jutását segíteni hívatott Export Expressz?

– Továbbra is komplex szolgáltatáscsomaggal segítjük a magyar cégek külpiacra jutását, azonban a folyamatosan változó nemzetközi piaci viszonyok miatt új stratégiai elemekkel bővítettük tevékenységünket.

A három pillérre épülő új szakmai program egyik legfontosabb eleme, hogy a Kereskedőház intenzíven dolgozik azért, hogy a magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat előállító KKV-knak új piacokat szerezzen. Ennek keretében a legpiacképesebb iparágakból 20-30, már sikeres exportőr termékeinek, illetve szolgáltatásainak keres értékesítési lehetőségeket, melyek zászlóshajóként nyithatnak utat a többi magyar cégnek a külpiacokon.

Export Expressz programunk másik fontos pillére az innovatív vállalkozások, illetve startupok külpiacra segítése. Az MNKH ezért egy külön szervezeti egységet hozott létre, melynek dedikált feladata, hogy felkutassa az innovatív termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar KKV-kat, és elősegítse azok külpiacra jutását, illetve a magyar tudás és szakértelem exportját. A Kereskedőház emellett elindította Inno­Trade elnevezésű startup programját is.

Az Export Expressz program harmadik eleme a határainkon túl élő, már sikeres magyar származású üzletemberekkel való együttműködés kiszélesítését és elmélyítését célozza meg annak érdekében, hogy az üzleti kapcsolati hálójuk révén hozzájáruljanak a hazai KKV-k exporttevékenységének bővüléséhez. A Kereskedőház ezért aktívan keresi a potenciális partnereket a külpiacokon, illetve szívesen fogadja az ilyen irányú megkereséseket is.

– Milyen szerepet szánnak ezen belül az Áldomás ernyőmárkának? Mely termékek viselhetik, milyen eszközökkel építik?

– Az MNKH a prémium minőségű élelmiszerek és a magas hozzáadott értékű, kézműves termékek exportjának erősítése érdekében hozta létre az Áldomás nevű ernyőmárkát. A törekvés az, hogy az ernyőmárka alá minél több termelőt vonjunk be, akik közösen képesek akkora mennyiséget előállítani, amellyel meg tudunk felelni az egyébként magas külpiaci igényeknek.

Első körben mintegy 15 magyar vállalkozással kezdtük meg az együttműködést, amelyek már a Funkcionális Élelmiszerlánc Terméktanáccsal (FÉLT) vagy a Kereskedőházzal partneri viszonyban állnak. Nagyon fontos, hogy minél több kis vagy akár nagy cég csatlakozzon annak érdekében, hogy hatékonyan tudjuk képviselni az egységes nemzeti márkát.

Az Áldomást széles körű szakmai együttműködés övezi, amellyel hatékonyan és erőteljes fókusszal tudjuk promotálni a magyar élelmiszeripari termékeket a külpiacokon.

A márka alá a magyar élelmiszerpiacon megtalálható termékeket vonjuk be, de nem a nagy mennyiség, sokkal inkább a termékek minősége a mérvadó. A cégeknek meg kell felelniük egy bizonyos feltételrendszernek. Így például fontos szempont, hogy milyen adalékanyagokat tartalmaz a termék, magyar alapanyagot használnak-e az előállításához, de fontos az is, hogy le tudjuk követni a termék előállításának teljes folyamatát.

– Mennyiben más az InnoTrade start­up program, mint az Export Expressz?

– Az InnoTrade program keretében kimondottan induló innovatív vállalkozások külpiaci megjelenését segítjük, ami az Export Expressz egyik fontos eleme. A www.innotradeprogram.hu internetes oldalunkon tudnak a hazai startupok a programra jelentkezni. Kijelöltünk összesen kilenc, az elkövetkező időszakban megrendezésre kerülő, jelentős nemzetközi iparági eseményt, szakkiállítást, befektetői fórumot, amelyekre eljuttatjuk a független szakmai zsűri által kiválasztott cégeket. Emellett az általunk kiválasztott eseményeken kívül a startupok maguk is javasolhatnak olyan nemzetközi rendezvényeket, amelyek szakmai szempontból számukra relevánsak.

Az egyes események kapcsán a belépődíjat, a kiállítási költséget, illetve a szállást finanszírozzuk, az útiköltséghez szükséges forrást viszont a startupoknak kell előteremteni. (x)

Kapcsolódó cikkeink