Exportra megy a magyar szarvasgomba

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 15. 11:19

A hazánkban talált, illetve termesztett szarvasgomba többsége továbbra is külföldre kerül, habár úgy tűnik, lassanként itthon is nő az érdeklődés a különlegesség iránt. Termelői és fogyasztói oldalról is érezhető már ez a tendencia az Agrárszektor által megkérdezettek tapasztalatai alapján.

 

Lassan nő a hazai fogyasztók érdeklődése a szarvasgomba iránt

Ugyan késő ősszel is előfordul, mostanra már a vége felé jár a nyári szarvasgomba ideje. Nem volt elegendő csapadék, így kevésbé volt jó a gomba főszezonja Ulrich József, a Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesületének elnöke szerint. A nyári szarvasgomba termesztésével is foglalkozó szakember az Agrárszektor megkeresésére elmondta: nagy az igény a nyári szarvasgombára, ő maga is alig tudja kiszolgálni egyik német nagykereskedő partnerét.

A szarvasgomba nagy része külföldre kerül, kereskedelmi hálózatok terítik a piacon, ők szolgálják ki az éttermeket is. Persze előfordul az is, hogy közvetlenül étteremtől érkezik hozzánk a séf néhány szarvasgombáért. Meg kell próbálnunk eloszlatni azt a tévhitet, hogy a szarvasgomba arányáron kapható és megfizethetetlen. Ha kilószámra fogyasztanánk, akkor igaz lenne a megállapítás, de a szarvasgombát grammokban mérve használjuk fel
– fűzte hozzá.Szerényebb termést tapasztalt az utóbbi hetekben Vrancsik Tibor is, aki a Dunántúlon foglalkozik többek között nyári szarvasgomba gyűjtésével.

Több kolléga is panaszkodott az idei évre – mondta el  a somogyegresi gombaszakellenőr. Az átlagméret ugyanakkor nagyobb volt az idén, mint amit a korábbi években tapasztaltam – mondta el kérdésünkre a somogyegresi gombaszakellenőr.

A kereslet jelentős volt ebben az esztendőben is. Vrancsik Tibor szerint nyáron a vendéglátók is nagyobb mennyiséget vásárolnak fel, ugyanakkor az minimális, amit a hazai vendéglátás éves szinten felvesz. A vendéglátósok között is akadnak új belépők, akik felismerték, hogy ha vannak megfelelő beszerzési források, akkor nem kell külföldre támaszkodni, ha szarvasgombát igénylő ételt szeretnének készíteni.

Kevesen vagyunk, akik vendéglátóhelyeknek és magán vásárlóknak gyűjtünk. Ugyan csak kis mértékben, de évről évre bővül a magánvásárlói kör is. Többen felfedezték már, hogy ez magyar alapanyag, itthonról beszerezhető, s már emiatt is bátrabban vásárolnak belőle. Van emellett egy edukációs folyamat is, melynek során egyre több emberhez eljut a szarvasgomba híre. Nyári szarvasgombából persze nem készítünk pörköltet vagy rántott gombát. Ez egy fűszergomba, ízesítőnek használjuk, éppen ezért kis mennyiség kell belőle. Sokan azt mondják, hogy nagyon drága, de gondoljunk csak bele, hogy borsból vagy bármelyik más fűszerből mennyibe kerülne egy kilogramm. Persze a magánvásárlók zöme a valamivel tehetősebb rétegbe tartozik, de egyre gyakrabban előfordul már az is, hogy a hétköznapi, normál jövedelemmel rendelkező emberek is visznek haza szarvasgombát a konyhára – emelte ki Vrancsik Tibor.

Széles skálán mozog a nyári szarvasgomba felvásárlási ára, a szezon eleje és vége között tízszeres is lehet a különbség. Míg a szezon elején körülbelül 10 ezer forintot fizetnek kilójáért, addig szezon végén 100 ezer forint körül alakul a felvásárlási ár – tudta meg az Agrárszektor Ulrich Józseftől. Az országos egyesület elnöke szerint nem csak az előbbi árak vonzóak sokak szemében, hanem az elérhető támogatási lehetőségek is többeket szarvasgomba-termesztésre sarkalltak az utóbbi időben. Az erdősítési programnak köszönhetően dinamikus változások vannak ezen a területen – tette hozzá.

Csak én magam 28 hektár szarvasgombás erdőt telepítettem tavaly. A teljes telepítés költségeire elég a pályázaton elnyerhető pénz, az első kifizetés pedig a telepítést követő évben történik meg. Tizenkét évig jár támogatás, ám a nyolcadik évtől már a szarvasgomba is megmutatja magát. Mostanra már sokan szeretnének belekezdeni ebbe, de ma már nehézkes megfelelő tulajdonságokkal rendelkező földhöz hozzájutni. A szarvasgomba telepítéséhez olyan földterület kell, ami megfelel a gomba és az annak otthont adó erdő igényeinek is. Középkötött, vályogos, kissé lúgos kémhatású (bázikus) talaj kell hozzá. Azt mondanám, hogy hazánk talajainak körülbelül egyharmada alkalmas lenne a szarvasgombának. Jó területek vannak többek között a Jászságban, a Duna-Tisza köze déli részén, a Balaton és a Velencei-tó között, de például a Dél-Dunántúlon is lehet már találni az isztriai szarvasgombából is.

Ulrich József szerint a nyári szarvasgomba termesztése a leginkább kifizetődő. A téli szarvasgomba kissé szaporátlan, s kevésbé vonzó télen, sárban vagy hidegben a földet kutatni a körömnyi gombákért – jegyezte meg a szakember. Egységnyi idő alatt nyári szarvasgombából akár tízszer annyi begyűjthető és az ára is hasonló. Ugyan kisebb mértékben, de foglalkozunk a francia szarvasgombával is és most kísérletezünk az isztriai szarvasgomba termesztésével, ami az egyik legdrágább faj. Ugyanakkor az éghajlatváltozás révén már természetes úton is megjelent nálunk az isztriai szarvasgomba és gyűjtenek is belőle. Európai viszonylatban jelentős gombahatalom vagyunk, sok-sok tonna magyar szarvasgomba végzi például az olasz piacon – tette hozzá.

Jó szimat kell a sikerhez
Ulrich József azt is elmondta, hogy betanított kereső kutya nélkül nincs eredmény. Hiába a tudatos termesztéstechnológia, a gomba rejtekhelyére csak megfelelő orr és szimat útján lehet rátalálni. A gombafonalak behálózzák a talajt és rácsatlakoznak a másik végükön a gazdanövény hajszálgyökerére. Segítenek a víz és a tápanyagfelvételben, cserébe kapnak vissza például növényi cukrokat. Amikor a tápanyagforgalom elég nagy ahhoz, hogy a gomba szaporodjon, akkor a gombafonalakon dudorok keletkeznek, majd ebből fejlődik ki a termőtest. Ezek pedig véletlenszerűen és elszórtan fordulnak elő. Nem annyira a kutya fajtájától függ, hogy melyikük lesz sikeres gombakereső, ám vannak ebek, amelyek alkalmasabbnak tűnnek a tapasztalatok alapján. Egy foxterrier például kevésbé való erre a feladatra, de mondjuk a labradorok jók lehetnek. Ugyanakkor más példa is akad: van egy barátom, aki mindig menhelyről hoz ki valamilyen keverék kutyát és általában bejön a választása – tette hozzá a szakember.  Nekem két éve volt egy kiemelkedő találatom: saját termesztésű 44 dekagrammos nyári szarvasgombára bukkantam az ebem segítségével.

Vizsgák kellenek a gyűjtéshez
A jogszabályi előírás szerint május 15-től december 31-ig gyűjthető a nyári szarvasgomba – tudta meg az Agrárszektor Vrancsik Tibortól. Októbertől már csak kis mennyiségben megtalálható, minőségben viszont az őszi példányok aromásabbak, mint a nyári eleji társaik. Novembertől a téli szarvasgomba szezonja is elkezdődik. Hivatalos keretek között csak az gyűjthet szarvasgombát, aki rendelkezik egy erre irányuló sikeres szakmai tanfolyammal, illetve egy szintén vizsgáztatott kereső kutyával. Rendelkeznie kell érvényesített gyűjtési naplóval, valamint az erdőgazdálkodó, az erdő tulajdonosának engedélyével is. A gyűjtőnek bejelentési kötelezettsége van a területileg illetékes vadásztársaság felé. (agrarszektor.hu, Gyeszát Zsolt)

Kapcsolódó cikkeink