Exportfejlesztési pályázati programot hirdet a KKM

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 01. 16. 11:25

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében – ismertette Joó István, a tárca export növeléséért felelős helyettes államtitkára a KKM szerdai közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a szaktárca a pályázati felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket – támogatási kategóriától függően – legfeljebb 10 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásban részesíti, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az Exportfejlesztési pályázati program jelenleg egyedülálló az elérhető állami támogatások között, mivel ágazattól függetlenül célzottan a már exportáló vállalkozások (és szakmai szervezetek) külpiaci megjelenését hivatott támogatni.
A pályázat keretében elsősorban külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésre, árubemutatók szervezésére, marketing tevékenységre, vagy tanúsítványok megszerzésére igényelhető támogatás. A program támogatási intenzitása legfeljebb 60 százalék.
A részletes pályázati felhívás és teljes pályázati dokumentáció a KKM honlapján, a http://exporthungary.gov.hu/ oldalon érhető el. A pályázatok benyújtására 2020. február 28-ig van lehetőség.
A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatást a kiírást követően a KKM Exportfejlesztési Koordinációs Főosztálya nyújt a palyazat.exportkoord@mfa.gov.hu e-mail címen.
A KKM az Exportfejlesztési pályázati program mellett 2020-ban is meghirdeti a Vízipari pályázati programot, amely 2020. február elején lesz nyilvános az érdeklődő vállalatok számára. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink