Ismét sikeres innovációkkal versenyeztek a kiállítók

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 13. 21:05

Február 7-én, a Sirha Budapest 2018 kiállítás megnyitóját követően került sor a helyszínen a harmadik Sirha Budapest Innovációs Termékverseny díjátadójára.

Az okleveleket és egyedi üvegdíjakat Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a verseny kiírója, Nagy István, az FM parlamenti államtitkára, valamint Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője és egyben a verseny zsűrielnöke adták át.

A pályamunkákat az Innovációs Standon tekinthették meg a látogatók

A szakmai kiállításhoz kapcsolódó versenyre csak a kiállítók nevezhettek, innovációjuknak megfelelő 5 kategóriában. A határidőre beérkezett 26 pályázat mindegyike megfelelt a kiírásnak, így a szakmai zsűri értékelése után megszülettek az eredmények. A kategóriák első helyezettjei a helyszínen vették át az öt nagydíjat, a dobogósok az elismerő okleveleket, majd a zsűri képviselői a kiállítók standjain személyesen adták át a többi pályázónak a részvételt igazoló oklevelet.

Hermann Zsuzsanna, a zsűri elnöke, a Trade magazin főszerkesztője

– Ezúton is gratulálunk minden pályázónknak, hiszen idén is valódi innovációkkal jelentkeztek a kiállítók, és olyan ötleteket, több esetben már sikeresen bizonyított terméket, technológiát vagy szolgáltatást ismerhettünk meg, amely nemcsak a hazai piacon, de nemzetközi szinten is érdeklődésre tart számot – hangsúlyozta Hermann Zsuzsanna. – Bízunk benne, hogy 2020-ban a következő versenykiírásra is hasonlóan magas számban érkeznek majd nevezések, és sokan bemutatják őket a következő Sirha kiállításon.

A verseny dobogósainak pályamunkáit a kiállítás Innovációs standján is megtekinthették a látogatók. //

A díjak átvevői és a díjak átadói a harmadik Sirha Budapest Innovációs Termékverseny ünneplésén.

M-Gel: Antalicz Miklós ügyvezető igazgató; Fino-Food: Szommerné Egyed Linda ügyvezető igazgató; Panyolai Szilvórium: Lakatos Gergely vezérigazgató; Rubin Szegedi Paprika Feldolgozó: Szokol Lajos ügyvezető igazgató; Inno-Szinergia: Kasza Sándor ügyvezető igazgató; Zila Kávéház: Zila László mestercukrász; JET Hungary: Füzesséry
Erik gazdasági igazgató és Farkas Sándor Zsolt műszaki igazgató; Quadro Byte: Siposné Bodon Viktória üzletág-igazgató; Maxíz: Bődi Levente okl. HACCP rendszergazda; Starfol Plusz: Hindiné Ódor Mónika ügyvezető igazgató; Rill&Son: Rill Ádám ügyvezető igazgató; Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a verseny kiírója, Nagy István FM parlamenti államtitkár és Hermann Zsuzsanna, a verseny zsűrielnöke

Kapcsolódó cikkeink