Évről évre többet nyújt a Tesco

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 01. 06:59

A Tesco, ahogy a korábban, úgy 2017-ben is arra törekedett, hogy tovább fejlessze szolgáltatásait, s napról napra többet nyújtson a vásárlóknak. A tavalyi évről és a lánc előtt álló kihívásokról Pártos Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. ügyvezető igazgatója beszélt lapunknak.

Pártos Zsolt
ügyvezető igazgató
Tesco Magyarország

„2017-ben tovább bővítettük  a Tesco On­line Bevásárlást és a Scan&Shop szolgáltatást, fejlesztettük termékkínálatunkat, s a 2016-ban megkezdett magyar borokat népszerűsítő programunkat is folytattuk. Így mára nemcsak itthon, de a közép-európai régió másik három országában, illetve az Egyesült Királyságban is elérhetők a magyar borok.

Fontos előrelépést tettünk az élelmiszer-pazarlás ellen folytatott küzdelemben. Jelenleg több mint 140 áruházunkban napi szinten juttatjuk el az élelmiszer-felesleget rászorulóknak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel folytatott élelmiszermentő programunk 2017-ben elnyerte az OMÉK Élelmiszerhulladékok megelőzéséért Díjat is. Emellett társadalmi felelősségvállalási programjaink elismeréseként a Magyar Adományozói Fórum harmadik alkalommal ítélte oda a Tescónak a Felelős Támogató Védjegyet.

Jelenleg több mint 200 áruházat üzemeltetünk Magyarországon, melyekből többet felújítottunk, és új márkákkal gazdagítottuk üzletsorunk kínálatát. Tavaly sokat foglalkoztunk a munkaerő-piaci kihívásokra adott választerv kidolgozásával. Ehhez sok támogatást és javaslatot kaptunk kollégáinktól. Mi a szakképzésben, munkatársaink továbbképzésében látjuk a legnagyobb lehetőséget, így a tavaly megkezdett munka folytatása a célunk idén is.
Alapvető stratégiánk a jövőben sem változik, azaz vásárlóink igényeit többféle csatornán igyekszünk kiszolgálni a hipermarketektől a házhozszállításig. Ugyanakkor a vásárlói környezet, a vásárlók elvárásai folyamatosan változnak, és nekünk ehhez a lehető legjobban alkalmazkodnunk kell. Folytatjuk áruházaink modernizálását: még több városban, még több partnermárkát hozunk be, jellemzően nagyobb hipermarketeinkbe, hogy tovább növeljük azok vonzerejét. Figyelmet kapnak a szupermarketek is, hiszen ez a boltméret egyre népszerűbb. Várakozásaink szerint tovább nő az internetes vásárlás, és még többen használják majd önkiszolgáló kasszáinkat és Scan&Shop technológiánkat..//

Kapcsolódó cikkeink