Évi 3 milliárd forint jut a nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 18. 11:36

Évi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a hamarosan elkészülő nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására – jelentette be a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos szombaton, a budapesti Vince gálán.

Úgy tűnik, jó bornak is kell a cégér

Rókusfalvy Pál abban bízik, hogy a költségvetési támogatás hatékonyan felhasználásával erősödhet a magyar bor nemzetközi elismertsége, így a jelenleginél sokkal magasabb áron lehet majd külföldön eladni.

A sikerhez együttműködésre, a magyar borközösség támogató összefogására ugyancsak szükség lesz, és nagyon sok fog múlni a fiatalokon is, hiszen a változásoknak mindig ők a kezdeményezői – hangzott el. Jó érzés ugyanakkor látni, hogy az újításaikat a rendszerváltás utáni első borásznemzedék hagyományaira alapozzák

– tette hozzá.

A kormánybiztos szerint a magyaroknak a bor elsősorban nem alkohol, hanem kultúra, és jó lenne, ha “nem csak mi magyarok tudnánk, hogy világhírűek vagyunk” ezen a téren – fogalmazott.

A feladat és a tét egyaránt óriási, de ilyen lehetőség sem volt még, a szőlő-bor ágazat marketingje ekkora segítséget nem kapott korábban. Az ország adottságai kedvezőek, a magyar borászok kiválóak, boraik világszínvonalúak, ki kell tehát használni a lehetőségeket, és az eredmény nem marad el

– mondta Rókusfalvy Pál.

MTI

Kapcsolódó cikkeink