Éttermi szolgáltatásban erősít a CBA

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 14. 11:56

A Várban nyit önkiszolgáló éttermet, kávézót, cukrászdát a CBA Kereskedelmi Kft.

A bisztró kialakításával elébe mennek a megváltozott étkezési szokásoknak, lehetőséget adnak a turistáknak, a helyben lakóknak, dolgozóknak a gyors étkezésre XXI. századi színvonalon – mondta a szerdai ünnepélyes átadáson Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke. Közölte: az élelmiszer-kereskedelemben betöltött szerepük lehetővé teszi az olcsóbb árubeszerzést, és ezt a piaci előnyt a vendéglátásban is érvényesítik.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere elmondta: a Budavári Önkormányzat áttekintette a Vár vendéglátó-ipari helyzetét, és örömmel vették, hogy a kispénzű turistáknak, lakóknak is megfelelő kínálatot, szolgáltatást nyújtó létesítményt hozott létre a CBA, amely stratégiai partnere volt már korábban is az önkormányzatnak, például a szociális kártya működtetésében.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a helyszínen 1970-es évek óta étterem üzemelt, a mostani átépítési munkák három hónapot vettek igénybe. Az első ilyen, élelmiszerüzlethez nem kapcsolódó éttermükben a turistákon kívül a Várban élők és dolgozók kiszolgálását tekintik feladatuknak.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink