Magazin: Érvényesülnek étrendünkben az egészség és a wellness szempontjai

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 05. 10:42

Hazánkban az emberek többsége tartja magát túlsúlyosnak valamilyen mértékben. Tízből négyen fogyókúráznak is. Legnagyobb részük úgy, hogy megváltoztatta étrendjét, továbbá többet mozog vagy sportol. Egyebek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat hatvan országban, köztük Magyarországon végzett kutatása, amely az egészség és a wellness, valamint az étkezési szokások közti kapcsolatokat tárta fel.

gyumolcs-zoldseg

De eltekintve a fogyásra való törekvéstől is, tíz megkérdezett magyar fogyasztóból legalább nyolc odafigyel kisebb-nagyobb mértékben arra, hogy az általa fogyasztott élelmiszer hozzájáruljon egészsége megőrzéséhez. Azon belül pedig átlagosan a magyar válaszadók 27 százaléka tartja étkezésében nagyon fontosnak az egészség és a wellness szempontjait. Mindez jó üzleti lehetőségeket jelenthet az élelmiszertermelő vállalatoknak, továbbá az élelmiszer-kereskedelemnek is. Többek között erre hívja fel a figyelmet a Nielsen felmérése alapján készült „Egészséges étkezési trendek világszerte” című tanulmány.

A megkérdezett magyarok 29 százaléka erősen egyetért azzal az állítással, hogy „étrendemet tudatosan alakítom, mert igyekszem megelőzni az elhízást, cukorbetegséget, magas koleszterin szintet vagy magas vérnyomást”. További 47 százalék is egyetért, de kisebb mértékben.

Egészségükkel kapcsolatos huszonhét szempont közül a magyar válaszadók legtöbbje (51 százalék) számára „nagyon fontos”, és vásárlásaikat is ösztönzi, ha egy élelmiszer zöldségből vagy gyümölcsből készül. Utána az, hogy mentes legyen génmódosított összetevőtől (50), illetve csak természetes összetevőket tartalmazzon (47 százalék). A felsorolt tényezőkkel kapcsolatban a felmérés során négy lehetséges állítás közül választhattak a megkérdezettek: nagyon, mérsékelten és kicsit fontos, továbbá egyáltalán nem fontos.

„Óriási lehetőséget jelent az élelmiszergyártóknak, valamint a kiskereskedelemnek, hogy az egészséges étkezést előnyben részesítő trend élére álljanak, és a fogyasztók által elvárt termékeket, szolgáltatásokat kínálják nekik” – mondja a felmérés eredményeivel kapcsolatban Susan Dunn, a Nielsen globális szakmai szolgáltatásainak elnökhelyettese. – „Amíg étkezési divatok jönnek és mennek, addig az innovatív, az alapokhoz visszatérő, jóízű, könnyen elkészíthető, egészség szempontjából előnyös élelmiszerek továbbra is erős keresletnek örvendenek. Az első lépés egy vállalatnál tudni azt, hogy termékfejlesztésnél milyen irányban érdemes erőfeszítéseket tenni”.

Felmerül a kérdés, hogy azok a fogyasztók, akik fontosnak tartják az egészséges étkezést, hajlandók-e magasabb árat fizetni a számukra értékesebb árucikkekért? A válasz igen, de különböző hangsúlyokkal. Ha a költési szándékokat négy szempont szerint nézzük, akkor a magyar válaszadók legnagyobb, 40 százalék körüli része csak „mérsékelten kész” megadni magasabb árat az egészségét szolgáló élelmiszerért. Erre „erősen hajlandó” a magyar megkérdezettek 9-29 százalék közötti része. A 9 százalékos mutató a koffeinmentes italokra vonatkozik, a 29-es pedig a zöldségből vagy gyümölcsből készült élelmiszerekre.

Szintén szóródik a magasabb árat megfizetni „kevéssé szándékozó” magyarok aránya, terméktől függően 19 és 45 százalék közt. Az elutasító vélemények aránya 8 és 15 százalék mozog, szintén terméktől függően.

Hatvan ország átlagát tekintve szintén eltér az egészséges étkezést fontosnak tartó fogyasztók aránya azokétól, akik hajlandók is megfizetni a többletértéket. Például globálisan a válaszadók átlag 43 százaléka számára „nagyon fontos”, hogy egy termék ne tartalmazzon génmódosított összetevőt. Ezért azonban magasabb ár megfizetésére „erős hajlandóságot” csak a megkérdezettek 33 százaléka érez.

Kivétel viszont a bio élelmiszer. A bio globálisan ugyanúgy a válaszadók átlag 33 százaléka számára „nagyon fontos”, mint ahányan „erősen hajlandók” magasabb árat adni érte.

Ha megnézzük a vizsgált hatvan ország adatainak átlagát, akkor azt látjuk, hogy vásárlási döntéseikben a fogyasztók legnagyobb része számára azok a jellemzők legfontosabbak, hogy egy élelmiszer friss legyen, természetes és minél kisebb mértékben feldolgozott. Szintén „nagyon fontosak” a természetes adalékanyagok, és az, hogy egy termék ne tartalmazzon génmódosított összetevőt.

Szembetűnik, hogy a fogyasztók világszerte keresik a funkcionális élelmiszereket, amelyek előnyösek az egészség megőrzése szempontjából vagy csökkentik bizonyos betegségek kockázatát. Hatvan ország átlagában a megkérdezettek 36 százaléka „nagyon fontosnak” tartja a rostokat, tízből hárman pedig a proteint, teljes kiőrlésű gabonát, valamint a hozzáadott kalciumot, vitaminokat és ásványokat.

„A kevesebb több” tartja koleszterinnél az összes megkérdezett fogyasztók átlag 38 százaléka, sónál 33, cukornál 32, zsírnál pedig 30.

Környezetvédelmi és társadalmi-gazdasági megfontolások szintén befolyásolják a vásárlási döntéseket. Ebben a tekintetben a környezet kímélésével előállított összetevőket globálisan a fogyasztók átlag 35 százaléka tartja „nagyon fontosnak”, ami pedig bio, azt 33 százalék. További 28 százalék a lakóhelyén illetve régiójában előállított, fűszereket vagy adalékokat értékeli nagyra.

Saját testsúlyukat így ítélik meg a magyar fogyasztók. A válaszadók százalékában.
Sovány 5%
Pont megfelelő 42%
Kevés túlsúly 35%
Valamennyi túlsúly 15%
Nagyon túlsúlyos 3%

 Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

 A megkérdezés során fogyni szándékozó magyarok milyen módszerrel igyekeznek leadni súlyukból?
A válaszadók százalékában.

Megváltoztatta étrendjét 84%
Testmozgás, torna 63%
Speciális tabletta, ital, készítmény 10%
Receptre felírt gyógyszer 2%
Egyéb 8%

 Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

(Nielsen)

Kapcsolódó cikkeink