Erste: a régión belül Magyarországon nő leginkább a gazdaság

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 01. 11:50

A régióban a GDP-növekedési ütemek 3 és 6 százalék között lesznek idén, ezen belül Magyarországon várható a legerősebb, 5,5 százalékos fellendülés – közölte az Erste Csoport az MTI-vel.

 

A közleményükből kiderül: Szerbiában 5,0 százalékos, Horvátországban, Romániában és Szlovákiában 4 százalékot meghaladó, Csehországban pedig 3,9 százalékos bővüléssel számolnak.

Bizakodásra ad okot, hogy tavaly a negyedik negyedévben a magyar, a szlovák és a román gazdaság az előző negyedévhez képest váratlanul nagyot nőtt a bevezetett korlátozások tompító hatása ellenére – emelték ki.

A koronavírus-járvány nyomán a kelet-közép-európai gazdaságok 2020-ban recesszióba csúsztak – idézték fel.

Bernd Spalt, az Erste Csoport elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy várakozásaik szerint 2021-ben ismét növekedésnek indul a bankcsoport nettó eredménye. Ez a mutató a kockázati céltartalékolás magas szintje miatt 46,7 százalékkal 783 millió euróra esett vissza 2020-ban.

A csoport növekedésre számít az idén mind a hitelezési volumen, mind pedig az alapkezelési, értékpapírkereskedési és biztosítási ügynöki tevékenységén elért nettó jutalékbevétel területén – közölték. Emellett a kockázati költségek csökkenése valószínűsíthető 2021-ben – tették hozzá.

A vezérigazgató nem látja jelét egy „fizetésképtelenségi hullámnak” a régió gazdaságaiban. Az állami támogatási programok lejárata ugyanakkor hozzájárul majd a fizetésképtelenség növekedéséhez, de ez csak az előző évek áthúzódó hatásaként jelentkezik – jegyezte meg. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink