Erősödnek a magyar turisztikai kapcsolatok Kínával

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 08. 10:30

Erősödnek Magyarország és Kína turisztikai kapcsolatai, tavaly közel 40 százalékkal bővült a kínai vendégéjszakák száma, és a kedvező tendencia idén is folytatódott, az év első négy hónapjában a növekedés meghaladta a 70 százalékot az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.

kinaiturista

A közlemény szerint Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos hivatalában fogadta Csen Haót, a Kínai Népköztársaság Jünnan tartományának kormányzóját július 7-én. A találkozón a kormánybiztos beszámolt a nyugat-kínai delegációnak a turizmus állami irányításának átalakításáról, és biztosította a kínai felet arról, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a Kínával való partnerség iránt.
A közlemény kiemeli, hogy Ázsia küldőpiacként és a turistaköltések szempontjából is vezető szerepet játszik a világ turizmusában. Ezért is fontos, hogy tavaly május óta ismét közvetlen légi járat köti össze a magyar és a kínai fővárost. A kínai vendégéjszakák száma ezzel látványosan bővült.
Mint írták, Kína és Magyarország között egyre több területen kezdődnek közös projektek. Az együttműködés kiemelt területe a turizmus, amit jól mutat, hogy 2014 májusában Budapesten nyílt meg a Kína-Közép- és Kelet-Európai Turisztikai Koordinációs Központ, mely a kelet-közép-európai országok közös promóciójának koordinálásáért felel a kínai piacon.
Bienerth Gusztáv a közlemény szerint kiemelte: a nemzeti szintű kiváló kapcsolatok mellett Kína mérete miatt nagyon fontosak a tartományok és megyék szintjén kialakuló együttműködések. A Magyarország lakosságánál több mint négyszer nagyobb lélekszámmal rendelkező Jünnan tartomány Bács-Kiskun megyével kezdeményezett kapcsolatfelvételt, melynek eredményeképpen Csen Hao kormányzó a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével, Rideg Lászlóval ír alá testvérmegyei megállapodást. Ez az együttműködés hosszútávon a turisztikai forgalom bővülését eredményezheti a két régió között. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink