Erősítünk hivatásturisztikában

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 07. 10:39

A Magyar Turizmus Zrt. idén is részt vett Európa egyik legjelentősebb hivatásturisztikai vásárán, a november 17. és 19. között Barcelonában zajló EIBTM kiállításon. A jövő évtől a hivatásturisztikai piacon is az új külképviseleti koncepciót alkalmazza az MT Zrt.: tevékenységét regionális jelleggel terjeszti ki az egymáshoz közeli küldőországokban, így például Spanyolországból éri el
Portugáliát is.

150 ország mintegy 3000 kiállítója mutatkozott be több mint 15500 szakembernek három nap alatt az EIBTM kiállításon, Spanyolországban. A kiállításon az MT Zrt. Kongresszusi Irodája 104 m²-es standon, 24 társkiállító – 10 szervezőiroda, 9 szálloda, rendezvényhelyszínek és egyéb szolgáltatók – együttműködésével képviselte hazánk hivatásturisztikai kínálatát.

A megbeszélések alapján továbbra is érzékelhető a corporate (céges rendezvény) szegmens képviselőinek újra növekvő érdeklődése Magyarország iránt. Hangsúlyos emellett a nívós incentive programok iránti igény, a nagyobb konferenciák új helyszíneken történő megrendezésére való törekvés és a fogadó városok és országok által – a konferencia megnyerése érdekében – biztosított hozzáadott értékek tudatos keresése. A cél konkrét üzletek kötése, rendezvények Magyarországra hozatala a 2016–2020-as időszakra.

A társaság hamarosan bemutatja 2016. évi marketingtervét, benne az új külképviseleti koncepcióval, amely a regionalitásra épül. Ennek lényege, hogy a társaság a meglévő külképviseletek tevékenységét kiterjeszti a hasonló kulturális jegyekkel, attitűdökkel rendelkező régión belül. Így például spanyol külképviseletén keresztül Portugáliában is megjelenik, ahonnan szintén növekvő érdeklődés figyelhető meg hazánk iránt. Magyarország számára versenyelőnyt jelent, ha megfelelő szinten képviselteti magát azokban a turisztikai küldőországokban is, amelyekre más desztinációk sokszor kisebb figyelmet fordítanak.

Kapcsolódó cikkeink