Erősen kezdte az évet a Waberer’s

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 05. 09. 10:17

A Waberer’s International árbevétele 11 százalékkal 176,4 millió euróra, a rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 146 százalékkal 11,2 millió euróra emelkedett az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett pénzügyi jelentésből és közleményből.

A rendszeres nettó eredmény 10,4 millió euróra nőtt 2023 első negyedévében, ami 8,7 millió eurós javulás a tavalyi bázishoz képest

A csoport eredményének növekedéséhez leginkább a nemzetközi fuvarozási és a biztosítási szegmens teljesítménye, valamint a kedvezőbb energiaköltségek járultak hozzá – közölték.

A nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) árbevétele 16,9 százalékkal, a regionális kontrakt logisztika szegmensé (RCL) 3,6 százalékkal és a biztosítási szegmens 1,4 százalékkal emelkedett.

A pénzügyi eredmény 600 ezer euró nyereséget mutatott az első negyedévében ez előző év azonos időszaki 2 millió eurós veszteség után. Az év első három hónapjában a forint erősödésével 2,2 millió euró nem realizált pénzügyi nyereséget könyvelt el a társaság.

A rendszeres nettó eredmény 10,4 millió euróra nőtt 2023 első negyedévében, ami 8,7 millió eurós javulás a tavalyi bázishoz képest.

Barna Zsolt elnök-vezérigazgató a cég közleményében kiemelte: a jó első negyedéves számok megerősítik az idei terveket, a vállalat konzervatív tervezés mellett mérsékelt árbevétel-növekedéssel számol. Eközben az egyszeri tételek nélkül számolt EBIT meghaladhatja a tavalyi 33,3 millió eurót, ami nem tartalmazza az áprilisban bejelentett egyik tehergépjármű-gyártó céggel kötött peren kívüli egyezség egyszeri pozitív pénzügyi hatását.

Az akvizíciós tervekről kifejtette: az idén lezárulhat az első regionális akvizíció az RCL szegmensben, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Waberer’s valós regionális fókuszú, komplex logisztikai szolgáltatást biztosítson. Emellett más, a stratégiába illeszkedő akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak – tette hozzá.

A Waberer’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír hétfőn 1895 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 1735 forint minimumot és 2310 forint maximumot ért el.

Kapcsolódó cikkeink