Equilor: Idén 3,1, jövőre 2,7 százalékkal nőhet a GDP

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 15. 11:50

Az Equilor Befektetési Zrt. szakértői szerint az idén a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százalékkal bővülhet, jövőre szerényebb mértékben, 2,7 százalékkal nő majd, miközben ebben az évben az infláció 0,1 százalékkal, jövőre várhatóan 1,5 százalékkal emelkedik – mondta Szántó András, a cég lakossági üzletág igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

polc-

Elmondta: az Equilor elemzőinek várakozása szerint az euró árfolyama az idén 305-320 forint között mozoghat. Véleményük szerint a dollár 2016-ban átlépi a 300 forintos árfolyamot, de akár 330 forintig is erősödhet.

Kiemelte: a dollárt erősíti az amerikai gazdaság fellendülése, a kínai jegybank intézkedései, főleg a kínai deviza leértékelése, az Európai Központi Bank és a japán jegybank monetáris lazítása, és a várhatóan a közeljövőben beinduló amerikai kamatemelési ciklus. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink