Építészből cukros

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2010. 12. 03. 10:54

A Trade magazin és a Lánchíd Klub által alapított Életműdíj egyik díjazottja, Dr. Fischer Béla 1952-ben született Esztergomban. Magasépítő mérnöki diplomát szerzett, később elvégezte a „közgázt” is, ahol mérnök szakközgazdászként végzett.

1970-től 1991-ig az építőiparban tevékenykedett, majd 1995-ig befektetési és pénzügyi tanácsadóként dolgozott. Ekkor került az élelmiszer-, ezen belül is a cukoriparba.

– A Magyar Cukor Zrt. és jogelőd cukorgyárai tevékenységével korábban, tanácsadóként ismerkedtem meg, és javasoltam, irányítottam a cukoripari cégek privatizációs és fúziós folyamatait, a tulajdonos Első Hazai Cukorgyártó és Feldolgozó Konzorciumon keresztül. Később ennek vezetőjeként foglalkoztam a magyarországi cukoripari privatizációval és a külföldi érdekcsoportok együttműködésével – idézi vissza Fischer úr. – Előkészítője és végrehajtója voltam az Agrana akvizíciójának 1995-től. Az EHCF Kft. mellett az MC Rt. vezérigazgató-helyetteseként, majd vezérigazgatójaként dolgozom nyugdíjba vonulásomig. A 15 éves ciklusidő kiemelkedő eredményének tartom, hogy a súlyosan veszteséges működést nyereségessé sikerült tenni, és a Magyar Cukor korszerű vállalattá vált.

Szakmai pályafutásának fontos része, hogy 1995 óta több ciklusban és jelenleg is a Cukoripari Egyesülés elnöke. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége alelnökeként 1997 óta az ágazat működésében, a kormányzati kapcsolatrendszer kialakításában és menedzselésében vállal szerepet.

Fischer Béla kihangsúlyozza: mindig nagyon büszke volt arra, hogy sikereit csapatban érte el. „Primus inter pares”-nak tekintette magát, aki a többiekben szunnyadó tehetséget engedi kibontakozni, és így együtt érik el eredményeiket. Ez a díj pedig azért is esik neki különösen jól, mivel a szakmától érkezett, ahová ő húsz évvel ezelőtt egy másik területről került.

Kapcsolódó cikkeink