Energiaital-gyártó szponzorálja Nagy Lászlót, a világhírű kézilabdázót

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 17. 11:55

A Bomba! Energy Drink Kft. szponzorációs együttműködést kötött Nagy László kézilabdázóval, az MKB Veszprém játékosával, akit két éve a világ legjobbjának választottak.Az együttműködés keretében bejelentett nyereményjáték fődíjaként, a szerencsések Kölnben, testközelből izgulhatják végig a Final Four döntőjét. Nagy László energikus életet él, a sportkarrierje és családja mellett az utánpótlás nevelést is szívügyeként tekinti, így idén már hetedik alkalommal szervezi meg a nyári szünidőben gyerekeknek szóló kézilabdatáborát.

Bomba_Nagy_Laszlo_szponzoracio

„Örültem a Bomba! megkeresésének, hiszen egy sportoló számára nagyon fontos, hogy mindig százszázalékos teljesítményt nyújtson: ezt az elkötelezett szponzorok nagymértékben segítik, hiszen általuk tudunk kizárólag az eredményeink javítására összpontosítani, minden más tényezőt háttérbe szorítva – mondta el a támogatás kapcsán Nagy László. „Az élsport mellett, sokszor a saját életünk kicsit rohanósra sikerül. Nálunk például a családi bázis Budapesten van, Debóra lányom itt jár iskolába és én ingázom Budapest és Veszprém között – edzések, meccsek, utazások függvényében naponta esetleg kétnaponta. De szerencsére nem élem meg fárasztóan ezeket az utazásokat. Az egészséges életmód azonban elengedhetetlen mindehhez, így igyekszem sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani, illetve halat enni, a megfelelő folyadékbevitel és vitaminfogyasztás mellett.”

„A fiatal generáció felkarolása, felelősségteljes és tudatos támogatása, nevelése személyes szívügyem. Azt gondolom, hogy az eddig elért eredményeim is erre köteleznek. Nagyon szeretek gyerekek társaságában lenni, nem véletlen, hogy idén már a 7.Nagy László Nemzetközi Kézilabda Tábort rendezem. Amire nagy hangsúlyt fektetek az utánpótlás nevelésben, az a gyerekek hozzáállása: alkalmazkodás a társakhoz, tolerancia, elfogadás. Ezek után jöhet csak a szakmai képzés.” – folytatta a sportoló.

A támogatást a Bomba! marketing igazgatója, Katona Balázs jelentette be,e mellett pedig a cég új ízesítésű, C-vitaminnal dúsított tavaszi termékét is megismerhette a nagyközönség:

„A kézilabda hazánk egyik legjobb eredményekkel büszkélkedő csapatsportja.A sportág további fejlődéséhez is szeretnénk hozzájárulni ezzel a támogatással, amihez nem választhattunk mást, mint Nagy Lászlót, korunk egyik kiemelkedő kézilabdázóját éssportemberét. Nem csak az eredményei, de a személyisége miattis választottuk őt, hiszen példaértékű, ahogyan a jövő sportnemzedékének útját egyengeti ” – mondta el a Bomba! marketing igazgatója,Katona Balázs.

„Szeretnénk segíteni abban, hogy a kiemelkedő egyéniségek mindinkább a céljaikra tudjanak koncentrálni.Eddig főleg az extrém sportok és az autó-motor sportok álltak közel hozzánk, de immár a látványsportok felé is szívesen nyitunk. Néhány éve megkezdett stratégia újabb lépcsőfoka ez a mostani szponzoráció” – tette hozzá Katona Balázs.

Nagy László hazánk legismertebb és egyik legeredményesebb kézilabdázója: kétszer választották meg Az év magyar kézilabdázójának, 2012-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet, és ugyanebben az évben a világ legjobb kézilabdásának is megválasztották (Handball Planet). A kétszeres magyar bajnok és magyar kupagyőztes sportoló, 2013-ban tagja lett a férfi kézilabda-világbajnokság All-Star csapatának, a Barcelona színeiben pedig kétszeres Bajnokok Ligája győztes. Nagy László a magyar kézilabda válogatott tagja, kétszeres olimpiai 4. helyezett sportoló, akinek az egész világon ismerik a nevét.

A cég legújabb terméke, azúj málna ízű Bomba! különlegessége, hogy 500 mg C-vitamint tartalmaz – ilyen mennyiségű C-vitamin semmilyen más Magyarországon forgalomba hozott energiaitalban nem található. Hatóanyaga az aszkorbinsav (C-vitamin), mely egy vízben oldódó, antioxidáns tulajdonságú vitamin. Az aszkorbinsav számos alapvető élettani folyamathoz (pl. hormonok előállítása, vas felszívódása, csontok, fogak, és porcok felépítése, sebgyógyulás, és a hajszálerek megfelelő átjárhatóságának fenntartása) nélkülözhetetlen. A Bomba! azért döntött a málnás ízesítés mellett, merthazánkban évek óta hagyományosan, az egyik legkedveltebb íz a málna: a szörp kategóriában kimagaslik az értékesített mennyiség.

Az energiaital-gyártó a szponzoráció bejelentése után, még egy meglepetést tartogatott a sportág szerelmesei számára: a cég Facebook oldalán indult egy nyereményjáték is, Nagy Lászlóval a fókuszban. Akik részt vesznek a játékban, azok kétfős utazást nyerhetnek teljes ellátással Kölnbe, a Final Four döntőjére. A nyerteseket, maga a sportoló kíséri majd el az izgalmas útra.

Kapcsolódó cikkeink