„Employer Branding: a marketing és HR szerelme”…
Júniusban tartották a Magyar Marketing Szövetség és Marketing Art első közös Employer branding konferenciáját „employer branding az AI és a GenZ-k korában” címmel. Az esemény médiapartnere a Trade magazin volt.
A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.
Bódi Krisztina az esemény főszervezője, a Marketing Art ügyvezetője hangsúlyozta, hogy tapasztalatuk szerint az employer branding nem csak HR-szempontból fontos feladat, de marketingeszközökkel is sokat tehetünk a munkáltatói márkánkért, ezért tartották fontosnak a témában egy olyan konferenciasorozat létrehozását, amely marketing oldalról is vizsgálja a kérdést.
Az employer branding lexikális hátterét Csehné dr. Papp Imola, az ELTE Vezetéstudományi Tanszékének Ph.D. egyetemi docense és dr. Soós Mihály, a Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézetének intézetigazgatója mutatta be.
Ezt követően az üzleti élet tapasztalatai következtek: Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója egy nagyon különleges szervezet működésébe nyújtott betekintést „Tarts velünk! A Szerencsejáték Zrt. munkáltatói márkája a megváltozott munkaképességűek integrációja tükrében” címmel, majd egy klasszikus magyar brand a Márka marketing- és HR-igazgatója, Horváth Adrienn osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.
Egy kerekasztal-beszélgetés következett a generációk együttműködéséről a vállalatoknál, ahol Márton Kata vendégei voltak Angoujard Klaudia head of employer branding, az Auchan Magyarországtól, Gubó Judit, a Ghibli Cégcsoport HR kommunikációs munkatársa, a NextGen BusinessHub tagja, Juhász Katalin a Ceres Zrt. HR managere és Kozma Korinna, a Lounge Grouptól, aki szintén a NextGen BusinessHub tagja. Az AI napjaink kihagyhatatlan jelensége, az esemény résztvevői Torday Gábor (KNK) tolmácsolásával lehettek sokkal jártasabbak a témában.
A délután folyamán megismerhettük a TV2 employer branding tevékenységeit Vilma Pavlova, a TV2 Média Csoport Zrt. people development and operations directorának bemutatásában, majd nagy vállalatok jó gyakorlatait osztották meg az egybegyűltekkel a záró kerekasztal résztvevői: Guth Zoltán, a Duna-Dráva Cement Kommunikációs vezetője, Kalmár Ákos, head of country HR Hungary, a Continental Grouptól, Sándor Márk az MNB HR igazgatója és Slániczné Molnár Ildikó, a METRO Nagykereskedelem marketing és kommunikációs vezetője.
Az esemény résztvevői egyetértettek abban, hogy a sikeres employer branding záloga az érintett területek együttműködése.
Az esemény linkje: https://hatekonyhr.hu/
Szervezők: Magyar Marketing Szövetség, Marketing Art Kft.
Médiatámogató: Trade magazin //
Kapcsolódó cikkeink
Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >A menopauzában is segítő joghurtalternatívát dob piacra a Coconut Collab
Az új „sűrű és krémes” Protein Yog növényi eredetű, és…
Tovább olvasom >Felsőfokú borismereti képzés
Szeptembertől magyarul és angolul is elérhető borismereti és borkulturális kurzus…
Tovább olvasom >További cikkeink
Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >NGM: nyáron tovább nőtt a SZÉP-kártya népszerűsége
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya…
Tovább olvasom >Kihívásokkal teli piac: miért nehéz fenntarthatóan termeszteni az édesburgonyát Magyarországon?
Bár az édesburgonya népszerűsége és a kereslet iránta folyamatosan nő…
Tovább olvasom >