Elutasította a 7-Eleven a 38 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot
A 7-Eleven tulajdonosa, a japán Seven & i Holdings elutasította az Alimentation Couche-Tard (ACT) kanadai kiskereskedelmi óriás 38 milliárd dolláros (kb. 13,5 billió forintos) felvásárlási ajánlatát. A japán cég szerint az ajánlat „durván alulértékelte” a 7-Elevent, de jelezte, hogy továbbra is nyitott a tárgyalásokra egy jobb ajánlat esetén.
A 7-Eleven, amely 85 ezer üzlettel a világ legnagyobb élelmiszerüzletlánca, 20 országban van jelen. Az ajánlattevő ACT 17 ezer üzletet üzemeltet világszerte, többek között a Circle K és Couche-Tard bolthálózatokat is birtokolja. Ha az üzlet mégis létrejönne, egy közel 100 ezer boltot működtető gigalánc jönne létre, amely az amerikai piac jelentős részét lefedné.
A japán tulajdonos az ajánlat visszautasításakor bírálta az ACT időzítését is, mondván, hogy a gyengülő japán jen miatt a külföldi vásárlók számára kedvezőbb feltételekkel akarták megvásárolni a céget. A BBC szerint egy ekkora japán vállalat felvásárlása külföldi cég által történelmi jelentőségű lenne, hiszen eddig inkább a japán cégek vásároltak fel külföldi vállalatokat.
Kapcsolódó cikkeink
Pokémonnal erősíti a közösségi élményt a vásárlókban a 7-Eleven a Fülöp-szigeteken
A fülöp-szigeteki 7-Eleven együttműködésre lépett a japán Pokémon franchise-zal, melynek…
Tovább olvasom >Alulárazottnak érzi a Couche-Tard ajánlatát a 7-Eleven
Keményen bánik a 7-Eleven a Couche-Tarddal. A japán tulajdonos túl…
Tovább olvasom >Új kihívások várnak a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi bolthálózatára
A 7-Eleven, a világ legnagyobb kiskereskedelmi bolthálózata, több mint 84…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >