Először rendezték meg a Wolt Awards díjátadót – a legnépszerűbb kkv partnerek 16 kategóriában kaptak elismerés
Április 9-én, a Finn Nagykövetségen került sor az első Wolt Awards díjátadóra, amelyen a Wolt vásárlói visszajelzései és kiszállítási, valamint rendelési adatai alapján a legkiemelkedőbb kis- és középvállalozó partnerek 16 kategóriában kaptak elismerést. A rendezvény célja, hogy reflektorfénybe helyezze azokat a kereskedelmi partnereket, akik kiemelkedő szolgáltatásukkal, elhivatottságukkal és innovatív megoldásaikkal hozzájárulnak a Wolt sikeréhez és a közönség kedvencévé váltak.
A díjátadó ünnepséget a Finn Nagykövetségen tartották, ahol Pertti Anttinen nagykövet kiemelte, hogy a finn technológiai vállalat mára elengedhetetlen szereplőjévé vált a helyi vállalkozások támogatásának. “A platform rugalmassága lehetővé teszi az éttermek és vállalkozók számára, hogy új közönséget érjenek el, és fenntartható módon növekedjenek” – emelte ki a nagykövet, hozzátéve: a partnerek kreativitása és alkalmazkodóképessége formálja az iparág jövőjét.
A Wolt magyarországi ügyvezetője, Hartyányi Orsolya beszédében visszatekintett az elmúlt hét évre:
“A Wolt Magyarország ebben a hónapban ünnepli hetedik születésnapját. Kezdetben egy belvárosi lakásból, 3-4 lelkes kolléga munkájával indultunk el. Mára havi másfél millió rendelés mellett több mint 110 településen vagyunk jelen, 11.000 futárpartnerrel és több mint 6.000 éttermi és kiskereskedelmi partnerrel dolgozunk együtt. A kínálatunk a bisztróktól a nemzetközi élelmiszerláncokon és elektronikai üzleteken át egészen a baba-mama boltokig terjed – gyakorlatilag bármit ki tudunk szállítani, ami egy futártáskában belefér, Vonyarcvashegyről Kazincbarcikáig.
A 2025-ös Wolt Awards díjazottjai:
Kiskereskedelmi kategóriák:
- Legtöbbre Értékelt Grocery Partner: Édenkert ABC
- Legtöbbre Értékelt Kiskereskedelmi Partner: LUSH
Vidéki kategóriák:
- Legjobb Debreceni Étterem: Francia Tacos
- Legjobb Győri Étterem: Souper Pasta & More
- Legjobb Pécsi Étterem: Crazy Chicken
- Legjobb Szegedi Étterem: Pizza Monster
Budapesti kategóriák:
- Legjobb Pékség/Reggeliző: VAJ
- Legjobb Kebab: Szeráj
- Legjobb Sushi: Sushi Master
- Legjobb Olasz (Pizza): Pizzamanufaktúra
- Legjobb Burger: Simons Burger Astoria
- Legjobb Mexikói: Gringos Amigos | Anker
- Legjobb Ázsiai: Madame Pho
- Legjobb Egészségtudatos: California Poké Bar
- Legjobb Ikon: Hétköznapok
- Legjobb Fenntartható Partner: KIOSK
Az idén először életre hívott Wolt Awards célja, hogy elismerje azokat a partnereket, akik nemcsak kiemelkedő minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak, hanem aktívan formálják is a hazai kiszállítási és e-kereskedelmi szektort.
Kapcsolódó cikkeink
Indul a Wolt és a Magyar Telekom együttműködése
A helyi kereskedelmi platformjáról ismert technológiai vállalat, a Wolt örömmel…
Tovább olvasom >Az összes Auchan áruházból lehet Wolton keresztül rendelni
Lezárult az a hároméves folyamat, amellyel az Auchan áruházak fokozatosan…
Tovább olvasom >Elindult a Yettel és a Wolt közös kényelmi szolgáltatása
Új csatornán teszi elérhetővé termékeit és szolgáltatásait a Yettel. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöldséget gyereknapra – meglepő akcióval készül a foodora
Gyümölcs- és zöldség akciót hirdet a foodora gyereknap alkalmából, hogy…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >Változás a Danone magyarországi vezetésében: Csaplovics Péter az új értékesítési igazgató
2025. májusától Csaplovics Péter tölti be a Danone magyarországi értékesítési…
Tovább olvasom >