Elődeink emlékei

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 05. 23. 10:38

Ahogy előző számunkban jeleztük, az ipartestület idén két hivatalos emlékévvel tiszteleg a cukrászszakma hírnevét erősítő nagyjai előtt. Cikkünk a felkészülésről és a részvételi lehetőségről számol be az olvasónak.

MCI logo

Spelter Henrik Emlékév

Megkezdődtek az emlékévvel kapcsolatos előkészítő események. Első alkalommal Tatán, a Petre cukrászdában találkoztak az emlékév szervezésében és a hozzá kapcsolódó rendezvények lebonyolításában részt vevők. Vojtek Éva előadást tartott az iskolában a mesterről és korának cukrásznagyjairól, miközben a kor történelmét, művészeti irányait is bemutatta.

A szervezők felvették a kapcsolatot a tatai Talentum Művészeti Szakközépiskolával, hogy a diákokat bevonják az emlékév egyik leglátványosabb munkájába, a süteményesdoboz megtervezésébe.

Az MKVM-be tervezett kiállítás kijelölt kurátora, Tóth Helga muzeológus elkészíttette az eredeti Spelter-receptkönyv digitális változatát.

A doboz tartalmát Kovács Sándor, a Gerbeaud volt főcukrásza a korabeli Spelter-receptekből állította össze. Az ő javaslata az volt, hogy a süteményeken keresztül jelenítsék meg Spelter Henrik szakmai életútját, ami nem bizonyult nehéz feladatnak, mert a mester saját receptfüzetében a termékek mellé mindig odaírta, hogy hol tanulta, készítette azt.

Két próbasütésre került sor, az egyikre Budapesten az ipartestület tanműhelyében, a másikra Tatán, Vikor Attila műhelyében. A próbasütések után kialakult a díszdoboz választéka: narancsos galette két változatban, bécsi kocka, angol linzer, csokoládés, mogyorós és mandulás kifli, pignole ovál (frangipános), mazsolás plezír, ánizsos piskóta, Eichenbach-szelet. Elhelyezésében megjelenik Spelter Henrik életútja, így a dobozban egy-egy sorban szerepelnek majd a Tatán, Bécsben és más városokban készített finomságai.

Két közös próbasütésre is sor került

A kiválasztásnál szempont volt az ár-érték arány, az ízek változatossága és az eltarthatóság. Minden résztvevő cukrászda megkapja a pontos receptúrát, hiszen fontos, hogy minden dobozban azonos formában és ízben jelenjenek meg a teasütemények. A dobozt egységes formában az ipartestület rendeli meg, ami költséghatékony beszerzést tesz lehetővé.

A Spelter-emlékévhez több módon lehet csatlakozni, akár önálló termékként a díszdobozban kínált édes teasüteménnyel és/vagy Spelter-szelettel is. A résztvevő cukrászdáktól azt kérik, hogy az értékesítő térben egy díszasztalon vagy a pult egyik szakaszában rendezzenek be egy olyan sarkot, amely az 1920-30-as évek hangulatát tükrözi – azaz állítsanak össze egyfajta figyelemfelhívó kiállítást, amely a pulthoz vezeti a kíváncsi vásárlókat. Ehhez az ipartestület egy plakátot ad, amely utal arra, hogy miért vannak régi cukrászeszközök, míves porcelánok, régi magazinok, kézzel írott régi receptfüzetek egy helyre összerakva.

A megemlékezés nem folyamatos, minden résztvevő maga választja ki, hogy milyen formában, időintervallumban vesz részt.

Spelter Henrik életútjának állomásai – a városokban alkotott süteményekben elmondva

Rákóczi János Emlékév

Szintén a Sirhán kerül sor a Rákóczi János Emlékév tájékoztatójára. Tagjaitól azt kérte az ipartestület, hogy készítsenek egy jó minőségű fotót a saját Rákóczi-túrósukról. A fotókból egy olyan poszter készül, amelynek központjában egy eredeti Rákóczi-túrós áll, és amelynek rajzolatát az apró fotók összessége adja.

Az ipartestület a Rákóczi Emlékévhez kapcsolódóan előadást tart iskolákban a szakoktatók bevonásával Rákóczi János életútjáról, munkásságáról. A fő rendezvény szeptember 25-én lesz a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol az előadásokat finomságok színesítik, egy workshop keretében.

Az ipartestület kéri tagjait, hogy munkájukkal, részvételükkel erősítsék a magyar cukrászat értékeit bemutató rendezvények szakmai színvonalát.//

Kapcsolódó cikkeink