Elkerülhetetlen az élelmiszerárak emelkedése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 11. 11:40

A takarmányárak emelkedése miatt elkerülhetetlen lesz, hogy emelkedjen a hús, a tej, a tojás, valamint a hús- és tejalapú feldolgozott élelmiszerek ára – mondta az InfoRádiónak a Hússzövetség elnöke.

 

A gabonapiacon tavaly év vége óta tapasztalható drasztikus és folyamatos árnövekedés a teljes állattenyésztő ágazatot is érinti, tekintve, hogy egyes takarmánygabonák 30-50 százalékkal drágultak idén év elejére az egy évvel ezelőtti szintekhez képest. Ez pedig valamennyi állati eredetű termék árát is befolyásolja – hívta föl a figyelmet az InfoRádióban Éder Tamás. Az állattenyésztésben az önköltség kétharmad részben a takarmány, különösképp a gabona árától függ.

Vagyis az önköltség az elmúlt 4-5 hónapban növekedésnek indult, ami elsőként a feldolgozók átvételi áraiban is megjelent, miután a tenyésztők elkezdték érvényesíteni a drágulást az értékesítési árakban. Mindezt a feldolgozók is be fogják építeni a következő hetekben-hónapokban az áraikba, így ezt meg fogják érezni már a fogyasztók is – magyarázta a Hússzövetség elnöke.

Éder Tamás hozzátette, a szakmai érdekképviselet vezetőjeként konkrét árprognózist nem adhat, de az általa említett számokból lehet „számolgatni”, a 30-50 százalékos takarmánydrágulásból, és abból, hogy ezek az állattartás költségének kétharmadát adják.

„Érdemi áremelkedésről lehet szó, nem egy-két százalékról a következő hónapokban.”

Mindemellett a Hússzövetség elnöke azt is megjegyezte, a tavalyi év második fele – ellentétesen a világpiaci folyamatokkal – árcsökkenést hozott, kiemelten a sertés- és baromfihús esetében.

Most viszont a húskészítmények – sertés, baromfi, marha – és tejtermékek mellett a tojás árának emelkedésére is fel kell készülni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közlése szerint az önköltségek emelkedése mellett az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat a fogyasztói árak fokozatos emelkedéséhez. Az áremelkedés nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti, hasonló folyamatokat látni külföldön is, teszik hozzá.
(Infostart / InfoRádió – Sipos Ildikó)

Kapcsolódó cikkeink