Elismerték a Tesco erőfeszítéseit: négy díj a társadalmi felelősségvállalás területén

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 15. 11:30

2013 októberében a Tesco társadalmi felelősségvállalási tevékenységét négy különböző díjjal is elismerték. A Magyar Adományozói Fórum nemcsak a Felelős Támogató Védjegy használatára találta méltónak a vállalatot, de a Tesco és a Magyar Paralimpiai Bizottság közötti együttműködés második helyezést ért el a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategóriában, illetve Az Év Társadalmi Befektetési Programjának is megválasztották. Mindemellett a mintegy 1500 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztató Tesco immár másodszor vehette el a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést is.

Tesco_MAF dij_2013

A társadalmi szerepvállalás minden felelősen gondolkodó, hosszútávra fenntartható módon tervező vállalat számára a mindennapi működés szerves részét jelenti. A Tesco, Magyarország legnagyobb privát munkaadójaként mindig is kiemelt figyelmet fordított a magyar értékek és közösségek támogatására.

„Az októberben átvett elismerések az egyik legjobb visszaigazolását jelentik annak, hogy hosszú távú gondolkodással, integrált, a munkatársak és az érintettek bevonására épülő programokkal valódi eredményeket lehet elérni” mondta Iglódi-Csató Judit, marketing és vállalati kapcsolati igazgató.

A Tesco és Magyar Paralimpiai Bizottság közötti partneri kapcsolat egy több évre szóló stratégiai partnerség, amelynek során a paralimpiai programok közvetlen támogatása mellett a vállalat kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a paralimpia szellemisége, a fogyatékkal élő sportolók példaértékű teljesítménye minél szélesebb nyilvánossághoz eljusson. A kezdeményezés eredményességét bizonyítja, hogy a Magyar Adományozói Fórum nemcsak a Felelős Támogató Védjegy használatára találta méltónak a vállalatot, de program második helyezést ért el a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategóriában, illetve Az Év Társadalmi Befektetési Programjának is megválasztották.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása is évek óta kiemelt figyelmet kap a Tescónál. A negyedik alkalommal átadott Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Tesco idén immár másodszor nyerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány által közösen odaítélt díjjal kapcsolatban Tatár-Kiss Klára, a Tesco országos személyzeti igazgatója elmondta, hogy a cég széles körű együttműködést alakított ki civil szervezetekkel. „Már a toborzási folyamat során, illetve sok esetben a kiválasztásnál is a témában megfelelő tapasztalattal rendelkező alapítványok és civil szervezetek segítségét vesszük igénybe annak érdekében, hogy a lehető legjobb feltételeket tudjuk nyújtani megváltozott munkaképességű munkatársainknak” – tette hozzá Tatár-Kiss Klára. Jelenleg a Tesco munkavállalónak több mint öt százaléka, 1500 fő megváltozott munkaképességű, beilleszkedésüket a vállalat minden munkavállalóját érintő, un. érzékenyítő képzések támogatják.

Kapcsolódó cikkeink