Elindult a visszaszámlálás: 100 nap múlva kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 07. 10. 11:20

Elindult a visszaszámlálás az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményéig: éppen 100 nap múlva, 2019. október 15-17. között kerül sor a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-re. A találkozó legfőbb célja, hogy a világ minden pontjáról idelátogató közel kétezer politikai, üzleti, pénzügyi döntéshozó és a tudományos élet képviselői megvitassák a globális vízválság megelőzésének, illetve a vízválságok hatásaihoz való alkalmazkodás lehetőségeit. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

A 2013-as és 2016-os rendezvények sikerére építve Magyarország Kormánya éppen 100 nap múlva, október 15-17. között ismét megrendezi az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményét, a Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2019, BWS 2019). Az esemény kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása, illetve a vízválságok hatásaihoz való alkalmazkodás lehetőségeinek áttekintése lesz.

„Az eddig beérkezett visszajelzések alapján látható, hogy minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri az idei Budapesti Víz Világtalálkozót. Kiemelt érdeklődést tapasztalunk azon országok részéről, amelyeknek az elmúlt években már szembe kellett nézniük a vízválság következményeivel. A várhatóan mintegy kétezer fő részvételével zajló nemzetközi konferencián a víz, a szanitáció és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó nemzetközi intézmények, illetve a kormányok, az üzleti, a pénzügyi és a tudományos élet képviselői egyaránt képviseltetik magukat. A háromnapos plenáris ülés zárásaként a szervezők egy, a nemzetközi közösség számára a vízügyi kihívások megelőzéséhez és kezeléséhez iránymutatást nyújtó felhívást, az úgynevezett Budapest Felhívást, fogalmaznak majd meg” – tájékoztatott Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az export növeléséért felelős helyettes államtitkára.

BWS 2019 EXPO
A magyar vízipar és víztudomány komoly nemzetközi projektekkel segíti a vízválság megelőzését, ezért a konferencia társeseményeként „Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások” címmel megrendezésre kerülő vízipari szakkiállításon (BWS 2019 EXPO) idén Világtalálkozóknál is nagyobb hangsúlyt kapnak majd a víziparban tevékenykedő hazai cégek, szervezetek. A BWS 2019 EXPO egyik ezévi újdonsága, hogy a második és a harmadik napon a nagyközönség számára is nyitva áll: az érdeklődők előzetes regisztráció nélkül látogathatják a szakkiállítást a Millenárison.

Az esemény weboldalán – www.budapestwatersummit.hu – a konferencia programjáról nyújtott részletes tájékoztatás mellett az idén újdonságként megjelenő Magazin rovat minden érdeklődő számára naponta frissülő tartalommal, érdekes hírekkel szolgál a fenntartható környezet és víz témakörében.

Budapesti Víz Világtalálkozó – Budapest Water Summit
Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve Magyarország kormánya 2013. október 8. és 11. között megrendezte az első Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2013, BWS 2013). A BWS 2013 záródokumentuma, a „Budapesti Nyilatkozat” kimondta, hogy 2015 után a víznek önálló témaként és célkitűzésként kell szerepelnie a fejlesztéspolitikával kapcsolatos tervezésben. Az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy az ENSZ által 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési keretrendszerben (Agenda 2030) a víz és szanitáció kérdésköre önálló célkitűzésként jelenik meg (6. számú cél – Víz és szanitáció), így iránytűvé vált a fenntartható fejlődésben és a nemzetközi klímapolitikában.
A második Budapesti Víz Világtalálkozóra 2016 novemberében került sor, több mint 2200 fő részvételével. A háromnapos rendezvény célja az volt, hogy kidolgozza, milyen fordulatra van szükség a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához, sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civilekkel, azaz konkrét, gyakorlati lépésekkel mozdítsa elő a XXI. század legjelentősebb kihívásának megoldását. Kitűzött célját teljesítve, a konferencia kijelölte az elkövetkezendő 15 év vízpolitikai teendőit, az esemény végén elfogadott javaslatcsomag pedig hozzájárult a vízgazdálkodás által támogatott fenntartható fejlődési fordulat és a klímavédelem egységbe foglalásához, valamint a vízügyi fejlesztések finanszírozása megújításának tervéhez. A BWS 2016 ajánlásaira támaszkodott az ENSZ főtitkára és a Világbank Csoport elnöke által összehívott Vízügyi Elnöki Testület is, amelynek Áder János köztársasági elnök is tagja volt. Az eseményen jelen voltak a végrehajtás szempontjából kiemelten fontos finanszírozási szektor szereplői, akik elkötelezték magukat, hogy a következő 5 évben a vizes beruházásokra fordított összeget megduplázzák.
Mindkét esemény hangsúlyos része volt a vízipari szakkiállítás, amelyen – kiemelten a hazai – vízipar területén működő vállalatok, szervezetek voltak jelen. A két világszintű rendezvény így teret adott a magyar vízipar a nemzetközi szintű bemutatkozására is, amely ennek köszönhetően jelentős, több százmillió dolláros megrendelésekre tett szert.
Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 – Budapest Water Summit 2019, BWS 2019
A 2013-as és 2016-os rendezvények sikerére építve Magyarország Kormánya idén ismét megrendezi az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményét, a Budapesti Víz Világtalálkozót, amelynek legfőbb témája a globális vízválság megelőzése, illetve ahol ez már nem lehetséges, a hatásokhoz való alkalmazkodás elősegítése lesz. Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével október 15-17. között megvalósuló találkozó célja, hogy a vízválság megelőzését és a következményekhez való sikeres alkalmazkodást a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz következtében előálló helyzetek mindegyikére alkalmazza, és ezzel hozzájáruljon a globális vízpolitikai folyamatok alakításához. Az előző évekhez képest idén még nagyobb hangsúlyt kap a konferencia részeként megrendezett vízipari szakkiállítás (BWS 2019 EXPO), melyet „Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások” címmel szerveznek meg.

Kapcsolódó cikkeink