„Elértünk a megvalósítás küszöbére”

Szerző: trademagazin Dátum: 2006. 11. 20. 08:00

Stefan Skopp, aki ezen a konferencián átadta utódának, Balogh Ferencnek a főtitkári stafétabotot, nyilatkozott a Trade magazin számára.– Hol tart az e-számlaforgalom alkalmazása a hazai kiskereskedelemben? Mi táplálja a vele szembeni bizalmatlanságot?
– Sajnos Magyarországon még az éllovas Metro sem dolgozik elektronikus számlázással. Számos beszállító cég felkészült a digitális technika alkalmazására, arra várnak, hogy a kiskereskedelem nagy vállalkozásai, a Tesco, a Metro, a Spar és a Baumax nekivágjon. Mára elhárultak az utolsó jogi akadályok az e-számlaforgalom bevezetése elől, s úgy gondolom, hamarosan sikeres áttörés tanúi lehetünk.
– Mint az egyik előadó hangoztatta, a digitális alapú számlaforgalom bevezetése nem informatikai ügy. Mások egyenesen kimondták, versenyképességük áll vagy bukik a késlekedéstől.
– Jól értette az üzenetet. Jövőre minden eddiginél keményebb árharcra lehet számítani a kiskereskedelemben, amely csökkenteni fogja az eredményeket. Ennek ellensúlyozását a megrendelés- és számlaforgalom teljes e-alapú bevezetésével lehet megteremteni. Gyorsabbá válik az ügyintézés, csökkenti a borzalmas mennyiségű papíralapú adminisztrációt, továbbá az általa végrehajtható ésszerűsítéssel visszaszorítható a gyártótól a kiskereskedelemig tartó logisztikai láncban a manuális beavatkozás, vagyis számos hibalehetőséget kizárhatunk.
– Ha ez ilyen kézenfekvő, akkor mi magyarázza, hogy 1998 óta napjainkig a jogászkodás, illetve az önök részéről a lobbizás jellemezte a munkát? Mára megnyugtatóan elhárultak az akadályok?
– Már nem vitatkozunk a jogszabályokon, legfeljebb egy-két kisebb ügyben kell a szabályokon változtatni. Magyarország uniós csatlakozásával felgyorsult a jogalkotás, ténylegesen 2005 végére adaptáltuk az uniós irányelveket. Mára pedig már felsorakoztak a vállalkozások, elértünk a megvalósítás küszöbére. Többen jelezték, hogy terveik mellé forrásokat is teremtettek. Ne feledjük, egy vitatott jogi környezetben a nagy számlaforgalmú cégek korábban nem vállalhatták fel az úttörő szerepét a nagy kockázatok miatt. Ezért tartom jelentős állomásnak a mostani szakmai konferenciát, ahol az APEH elnöke rámutatott: nekik is érdekük az e-számlázás mielőbbi bevezetése. Nem mondta, de úgy gondolom, az adóhivatalban is elfogyott a piros ceruzával aláhúzható takarékossági lehetőség.
– Felszólalásában a szolgáltató vállalkozásokkal szembeni követelményekről szólt. Hogyan győződjünk meg felkészültségéről, tevékenységéről, nehogy csalatkozzunk, s végül nekünk gyűljön meg a bajunk az adóhivatallal?
– Magyarországon jelenleg a T-Systems neve a legismertebb, ám további három rendszer – Synergon, Docca és Seeburger – is ugrásra kész. Mindegyikük jelentős külföldi háttérrel érkezett hazánkba. Valamennyi leinformálható. Osztrák testvérszervezetünktől mi is érdeklődtünk, Ausztriában, Lengyelországban és Csehországban jó munkát végeznek, rendszereik kifogástalanul működnek. Beszélni kell velük, s testre szabott fejlesztéseik közül lehet választani. Úgy gondolom, egyelőre ők is várakozó álláspontot foglalnak el, ám ha beindul a magyar e-számlázási igény, pillanatok alatt képesek megoldásokat nyújtani.
– Mit tanácsol, mi legyen a következő lépés? Jöjjenek az informatikusok?
– Éppen egy informatikus, a Johnson & Johnson szakértője hangoztatta: a digitális számlaforgalom üzleti projekt, s nem informatikai. Mélyen egyetértek vele, alapjában szerintem sem informatikai ügy, noha a fejlesztésben lesznek informatikai részek, mint ahogyan logisztikai kérdések, de kereskedelmiek is. Az e-számlaforgalom bevezetéséhez alapvetően a cégek elkötelezettsége és együttműködése kell.

Kapcsolódó cikkeink