Elérték a növekedés határait

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 11. 28. 08:00

Minden eddigi kiállítói és látogatói rekordot megdöntött a kölni Anuga idén októberben. Öt nap alatt 175 országból 163 ezer szakmai látogatót regisztráltak. Három százalékkal többet, mint két évvel ezelőtt. Nem véletlen, hogy többségüknek Kölnben már nem jutott szállás, és 30-50 kilométeres körzetből kellett ingázniuk a világhírű Dómmal szemben, a Rajna partján található vásárba.
A 6607 kiállító 95 ország vállalatait képviselte. A cégek 83 százaléka külföldi, ami a vásár nemzetközi jellegének további erősödését jelzi.
Ugyanakkor 100-nál több cégnek már nem jutott kiállítóhely. A most hoppon maradt cégek várólistára kerültek, és két év múlva biztos befutók lesznek a Rajna-parti vásárvárosban. Jó hír, hogy a kiállítani kívánó magyar vállalatok mindegyike bejutott az Anugára.
A legnagyobb idei európai élelmiszer-szakvásár koncepciója tömören így fogalmazható meg: „Tíz szakvásár egy tető alatt”. Húskészítményektől és italoktól a tejtermékeken át a gyorsfagyasztott árukig tíz különböző termékcsoportra tagolták a kínálatot.
Az érdekes kísérőprogramok listája megtöltött 37 sűrűn teleírt A/4-es oldalt. Így a látogatókat nem csak a csarnokokban fogta el a bőség zavara. A különböző tájékoztató rendezvények szigorú időbeosztásra kényszerítették az embert.
Házunk tájáról jóleső érzéssel jelentjük, hogy a világ élelmiszer-kereskedelmi szaklapjait terjesztő két standon az októberi Trade magazin mellett a Trade Magazin Global című különszám is elfogyott. A magyar kiállítókat és élelmiszer-gazdaságunkat angolul és németül bemutató kiadvány hozzájárult a sikeres marketingkommunikációhoz.

Kapcsolódó cikkeink