Elemzők: továbbra is magas marad a külkereskedelmi többlet

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 09. 11:50

A visszafogott belföldi kereslet miatt idén is megmarad a külkereskedelmi mérleg magas többlete az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett előzetes adatai szerint tavaly novemberben az export 1,7, az import 2,0 százalékkal csökkent euróban számítva az egy évvel korábbi kiugróan magas bázisszinthez képest. Az év első tizenegy hónapjában az export 0,8, az import 0,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A tizenegy havi exporttöbblet 22 millió euróval 6,782 milliárd euróra nőtt.

Az export, illetve az import euróértékének tavaly novemberi csökkenése részben a magas bázisnak, részben pedig a kiábrándító ipari termelési adatoknak köszönhető – fogalmazott Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője az MTI-hez eljutatott elemzésében.
A külkereskedelemben tavaly novemberben a várakozásoktól elmaradó, 703,5 millió euró többlet keletkezett, ami az egy évvel azelőtti 693,5 millió euróhoz képest 10 millió euró javulást jelent – hívta fel a figyelmet az elemző.

Suppan Gergely szerint decemberre a cserearányok stabilizálódására lehet számítani, miközben a belső kereslet visszaesése miatt az import növekedése továbbra is elmaradhat az exportétól. Ezért a külkereskedelem többlete kissé javulhat.

Az elmúlt hónapokban megjelent konjunktúra indikátorok az európai gazdaság recessziójának némi enyhülését jelezték, a külső kereslet visszaesését a Mercedes-üzem fokozódó termelése részben ellensúlyozhatja – jelezte Suppan Gergely.

A szakember 2012 egészében 7,15 milliárd euró többletre számít a 2011. évi 7,06 milliárd után, az idén pedig a többlet elérheti a 8,25 milliárd eurót.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője emlékeztetett: a KSH kedden kiadott jelentése szerint az ipar teljesítménye 6,9 százalékkal csökkent tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz képest. Ezután nem lehetett azt gondolni, hogy az export, illetve az import dinamikájában növekedés következhet be – fogalmazott az elemző, hozzátéve azt is, hogy a novemberi külkereskedelmi adatok illeszkednek az elmúlt hónapok tendenciáiba.

Török Zoltán rámutatott: Magyarországon továbbra is hiányzik a belföldi kereslet húzóereje, és a külső kereslet is visszaesőben van.
Az elemző szerint a külkereskedelmi többlet továbbra is jelentős marad. Az export teljesítménye azonban nagyrészt attól függ, hogy milyen a külföldi kereslet.

Az utolsó negyedévben a korábban vártnál is nagyobb visszaesés következett be az eurózóna gazdaságaiban. Mivel az eurózóna a legfontosabb magyar exportpiac, így az export visszaesése nem okozott meglepetést, nincs piacmozgató hatásuk az adatoknak – mondta Török Zoltán. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink