Élelmiszermentő Központ: Az élelmiszer értékes erőforrás, ne pazaroljuk el!
Az élelmiszer értékes erőforrás, amit nem szabad veszni hagyni, főleg, ha rászorulókhoz is eljuttathatjuk. Ma ünnepeljük Az élelmiszer-pazarlás elleni világnapot.
Világviszonylatban a megtermelt élelmiszer harmadát soha nem fogyasztjuk el. Az Európai Unióban évente mintegy 59,2 millió tonna, egy főre vetítve 132 kg élelmiszer végzi hulladékként. Magyarországon ugyanez a szám évente mintegy 810 ezer tonna élelmiszerhulladék, nagyjából 84 kilogramm fejenként a teljes élelmiszerláncot vizsgálva.
Élelmiszer-hulladék a termesztés, betakarítás, szállítás, előállítás, csomagolás, tárolás, kereskedelem, vagyis az élelmiszerlánc valamennyi pontján keletkezik, ehhez legnagyobb arányban a háztartások járulnak hozzá A hulladék keletkezésének nagyrésze azonban megelőzhető! A megelőzésre és a hulladék mennyiségének csökkentésére számos módszer létezik, melyek az élelmiszerlánc egyes pontjain segítenek. Átfogó megoldást a figyelemfelhívás és az edukáció jelent.
Amellett, hogy az élelmiszer-pazarlásnak súlyos gazdasági, társadalmi, sőt, környezetre gyakorolt negatív következményei is vannak, a pazarlás elleni fellépés erkölcsi, etikai kérdés is.
Az Európai Unióban 2021-től lehetővé vált a lejárt minőségmegőrzési idejű, így kereskedelmi forgalomban nem tartható, de emberi fogyasztásra alkalmas termékek karitatív célra történő felajánlása. Ezzel a kereskedelmi szektorban jelentősen megnövekedett az élelmiszermentésbe bevonható termékek mennyisége, így szükségessé vált a kapcsolódó újraelosztási rendszer továbbfejlesztése. Magyarország Kormányának célja, ennek megfelelően az, hogy minél több élelmiszert mentsenek meg és juttassanak el a rászorulóknak.
Magyarország Kormánya éppen azzal a céllal hozta létre az Élelmiszermentő Központot, hogy elősegítse a kereskedelmi láncoknál keletkező élelmiszerveszteség megelőzését, illetve eljuttassa a karitatív szervezetek számára a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszereket.
Az Élelmiszermentő Központ tevékenysége mellett társadalmi akcióival is igyekszik felhívni a figyelmet az élelmiszer-pazarlás csökkentésének fontosságára. Az Agrárminisztériummal közösen eddig több akció zajlott le, amelyek során magyarországi cégek felajánlásait várták. A felajánlott élelmiszereket célzottan osztották szét az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), az Egyszülős Központ tagjai között.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete 2019-ben hívta életre Az élelmiszer-pazarlás elleni világnapot, melyet szeptember 29-én ünneplünk.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: Az élelmiszer-pazarlás az élelmiszerlánc első számú fenntarthatósági problémája
Az élelmiszer-pazarlás az élelmiszerlánc első számú fenntarthatósági problémája, nem pedig…
Tovább olvasom >Budapest egyéves élelmiszer-pazarlásával megegyező mennyiségű élelmiszert mentett meg a Tesco áruházaiból
Nemrég adta át a Tesco az Élelmiszerbanknak a 100 milliomodik…
Tovább olvasom >Eurostat: az EU-ban lakosonként 132 kilogramm élelmiszer veszett kárba 2022-ben
Lakosonként átlagosan mintegy 132 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett az Európai Unióban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >