Elektromos töltőállomás csomópontot létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 22. 11:25

Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit példaértékűen kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. az üzletlánc Kondorosi úti telephelyén a fővárosban. Az energetikai társaság ezzel letelepítette harmadik villámtöltőjét is. Az így kialakított több töltőből álló csomóponton egyszerre akár 6 gépjármű is tölthető – derült ki a cégek 2018. február 22-i, budapesti sajtótájékoztatóján.

balról jobbra Kujbus Tibor Reál Hungária Kft. üzletlánc vezető, Szilágyi Zoltán MVM Partner Zrt. elektromobilitás osztályvezető

Az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. együttműködése keretében az üzletlánc telephelyén egy nagy teljesítményű, közismert nevén villámtöltő létesült, amelynek segítségével akár 20-30 perc alatt 80-90 százalékos töltési szint érhető el. Az átadott töltőberendezés háromféle (Type 2, CCS Combo, CHAdeMO) csatlakozó típussal rendelkezik és egyszerre két elektromos gépjármű töltésére alkalmas: az egyiket egyenáramú (44 kW DC), a másikat pedig váltóáramú (legfeljebb 43 kW AC) töltéssel képes kiszolgálni a berendezés. A HUB részét képező, további 4 autó kiszolgálására képes – két darab, egyenként két töltőponttal rendelkező – (22 kW AC) gyorstöltővel egy átlagos kapacitású akkumulátor 2-3 óra alatt tölthető fel.

Az MVM Partner Zrt. – Magyarország egyik legnagyobb energiakereskedőjének – korábbi gyakorlati tapasztalatai, valamint a villanyautósok visszajelzései alapján a kivitelezés olyan konstrukcióban valósult meg, hogy a villámtöltő mellett további két gyorstöltő is része a HUB-nak, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több autós számára is elérhető legyen a töltési szolgáltatás. Ezen megoldás révén a kisebb teljesítményű gyorstöltők részben tehermentesítik a villámtöltőket és átalakító nélkül biztosítanak tökéletes töltési lehetőséget például a plug-in hibrid és a kis teljesítményű töltésre képes egyéb autók használóinak.

A Reál Hungária Kft. tervei szerint a Kondorosi úti telephelyen valósítja meg a hálózat legmodernebb, legnagyobb, a jövő elvárásainak is maradéktalanul megfelelő új szupermarketjét. Az üzlet kialakítása során a ma elérhető újszerű technikai megoldások számos elemét használja fel az üzletlánc, ennek része a „jövő közlekedési formáját” kiszolgáló töltő HUB kialakítása is.

„Az MVM Partner célja, hogy 2018 év végéig – a gyorstöltők mellett – országszerte még legalább további 20 villámtöltőt helyezzen ki, ezzel is elősegítve Magyarország elektromos gépjárművel történő átjárhatóságának megteremtését. Ezen töltőállomások kihelyezése során az MVM Partner továbbra is előnyben részesíti a 3 töltőállomásból álló konstrukciót, amelyet azonban a helyszínen rendelkezésre álló villamosenergia-teljesítmény, illetve a partnerek üzleti igénye is befolyásolhat. Az MVM Partner 2018. februárjában szerezte meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elektromos töltőállomások üzemeltetésére vonatkozó engedélyét, amelynek birtokában a jövőben már üzleti partnerei részére is nyújt töltőállomás üzemeltetési szolgáltatást” – mondta el Szilágyi Zoltán, az MVM Partner Zrt. elektromobilitás osztályának vezetője.

„A Reál célja, hogy egy európai szintű modern szupermarketet hozzon létre a 11. kerület frekventált részén. A szupermarket a ma legkorszerűbb technológiák felhasználásával kerül kialakításra. A szupermarketben az alap termékeken túl hatalmas választékban friss zöldség-gyümölcs, tőkehús, hal, bio és mentes termékeket is árusítani fognak. Kialakításra kerül egy saját pékség, valamint egy vendéglátó rész is. A vásárlóink kényelme érdekében létrehozunk egy játszóteret a legkisebbek számára. Cégünk gondolt azokra a vásárlókra is, akik elektromos autóval közlekednek, számukra került kialakításra a töltőállomás” – mondta el Kujbus Tibor, a Reál ügyvezető igazgatója.

Évről évre gyarapodik hazánkban az elektromos hajtású járműveket használók köre, amelyhez az energiaszektorban fontos szerepet betöltő MVM Partner Zrt. töltő-infrastruktúra hálózat fejlesztése is hozzájárul. Az energetikai társaság hamar felismerte az e-mobilitás fontosságát, az elsők között, 2012-ben kezdte meg tevékenységét a szegmensben. Az MVM Partner Zrt. elektromos autózás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy részben saját beruházásként, részben üzleti partnereivel együttműködésben, már több, mint 60 töltőállomást (összesen 110 töltőpontot) telepített le Magyarország területén.

 

Kapcsolódó cikkeink