Éjszaka a hipermarketben – „ottalvós” bulit szervez a Carrefour Spanyolországban
A kezdeményezés azt követően született, hogy a vállalat a közösségi médiában figyelni kezdte az El Club Carrefour tagjainak beszélgetéseit, akik gyakran viccelődtek azzal, milyen izgalmas lenne elbújni a boltban és ott maradni zárás után – írja a Retail Detail.
A CarreNight során a résztvevők nemcsak, hogy kempingezhetnek az áruházban, de különféle játékokban is részt vehetnek: a polcsorok közötti bújócskában, felmosónyeles „Abszurd Olimpiai Játékokban”, „ehetetlen ételek” versenyében vagy akár egy rögtönzött divatbemutatón.
– A CarreNighttal egy újabb lépést teszünk a kiskereskedelmi innovációban. Szeretnénk érzelmi kötődést kialakítani, és megmutatni, hogy a hipermarket egy élettel teli, szórakoztató hely, amely felejthetetlen élményeket nyújthat – mondta Elodie Perthuisot, a Carrefour Spain igazgatója.
Az esemény a #ElHíperEstáDeModa (A hipermarket divatos) kampány része, amelynek célja, hogy bebizonyítsa: a hipermarket-formátum korántsem idejétmúlt. A lánc tavaly „Wedding Shoot” fotózást is szervezett, ahol párok készíttethették el esküvői képeiket az áruházban.
Az esemény azonban nem teljesen újszerű: az Ikea Belgiumban tavaly hasonló ottalvós programot hirdetett, amelyben vacsorával, esti programokkal – például mozizással és jógával – és reggelivel várták a nyerteseket.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: decemberben az előző év azonos időszakához mérten 1,8, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


