Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Gazdasági Egyetem a Hungast Csoporttal
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE KVIK) a Hungast Csoporttal, a szakmai partnerségnek köszönhetően az egyetem hallgatói a Hungastnál szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat a közétkeztetés gasztronómiai és üzleti oldaláról egyaránt – közölte a BGE és a Hungast kedden az MTI-vel.
A közlemény idézte Lugasi Andreát, a BGE KVIK dékánját, aki kifejtette, a megállapodásnak köszönhetően az egyetem és a vállalat közös gyakornoki programokat indíthat, szakmai támogatást nyújthatnak a végzős, pályakezdő hallgatóknak, illetve piaci igényekhez igazított alkalmazott kutatások is készülnek majd.
A Hungast Csoport a keretmegállapodással aktív szerepet vállal a BGE alap- és mesterképzésének gyakorlati oktatásában meghívott szakértői előadások formájában, a cég szakemberei konzulensként segítik a hallgatókat szakdolgozataik elkészítésében, illetve a cég folyamatosan biztosít lehetőséget a hallgatók számára a munkahelyi környezet megismerésére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fenntartható közétkeztetés áll a X. Közétkeztetési Szakácsverseny középpontjában
Tizedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a Közétkeztetési Szakácsversenyen (KÖSZ) az…
Tovább olvasom >Bioforradalmat sürgetnek a szakemberek a közétkeztetésben
Minden adott ahhoz, hogy az itthon termelt, értékes bioélelmiszerek bekerüljenek…
Tovább olvasom >A HoReCa-piac kihívásai nem múlnak, csak változnak – Együtt okosodtunk (Business Days 2024 1. rész)
Közel 1100 „diák” iratkozott be az FMCG Szabadegyetemre, hogy szeptember…
Tovább olvasom >További cikkeink
Farsangi fánkőrület: hol és mennyiért vehetünk finom fánkot vidéken?
A farsangi időszak hagyományos finomsága a fánk, amelyet ilyenkor szinte…
Tovább olvasom >Esernyő vagy sült zeller pácolt sertéshússal? – A nap videója
L’art pour l’art munka, de jó nézni.
Tovább olvasom >Séf élet, gyöngy élet… – A nap képe
A Proud to be a Chef FB-oldalán találtuk a képeket…
Tovább olvasom >