Egyre több miniáruházat nyit az IKEA
Sorra nyitja a miniáruházakat, illetve az ún. „pop-up store”-okat Európa – és a világ – nagyvárosainak centrumában az IKEA – olvasható a penzcentrum.hu-n. Legutóbb például Zürich belvárosában debütált egy, az agglomerációs nagyáruházak koncepcióját erőteljesen felrúgó üzlet, de a 2015-ös piaci irányváltás óta már van hasonló egységük az Egyesült Királyság, Kanada, Norvégia, Olaszország, Japán, és Kína nagyvárosaiban is.
Bár a városszéli, nagyobb lakberendezési áruházak létjogosultságát nem lehet elvitatni, a fogyasztói igények növekedése/változása (a szezonális felfutás például kifejezetten a kisebb, célzottabb termékkörrel működő boltok felé terelheti a vásárlóközönséget) úgy tűnik, egyértelműen indokolja a váltást. A jelenség amúgy nem ismeretlen a hazai bútoráruházak piacán sem, az elmúlt időszakban több hasonló üzlet is megjelent a budapesti városszövet központi részén.
A nemzetközi cégek közül elsők között jelent meg Budapesten a H&M Home (pl.: Westend, Aréna), majd nem sokkal később a spanyol Inditex csoporthoz tartozó áruházlánc dekorációs egysége, a Zara Home (pl.: Aréna, Deák Ferenc u.) követte a piaci trendet. A kifejezetten lakberendezésre szakosodott áruházláncok közül pedig a KIKA döntött úgy, hogy meghódítja a belvárosi közönséget is; 2014 őszén nyitottak, Deco néven, a Nyugati téren. Mindezek fényében kíváncsiak lettünk, követi-e versenytársakat az IKEA, és megjelennek-e hamarosan a külföldi piacon már kipróbált egységekkel?
„Az IKEA hosszú távú célkitűzése, hogy közelebb kerüljön vásárlóihoz, hogy azok úgy és ott vásárolhassanak, ahogyan éppen igényük van. Ennek köszönhetően az egyes piacokon más és más megoldást tesztel a lakberendezési vállalat. A vásárlási élmény növelése érdekében az IKEA többcsatornás értékesítési modelljében mind a fizikai, mind az online térben szeretné a fent említett közelséget megteremteni, így bizonyos országokban, mint Magyarországon az IKEA új, fenntartható módon működő áruházat nyit, online szolgáltatásait fejleszti, míg más országokban olyan pop-up megoldással áll elő ahol az elsődleges cél az inspiráció átadása, a leggyakrabban vásárolt IKEA termékek árusítása vagy az online rendelt termékek átvétele” – reagálta a Pénzcentrum megkeresésére az IKEA Magyarország. Válaszukban leszögezték:
Magyarországon egyelőre az alig 3 hónapja nyílt új soroksári áruházra, illetve az online szolgáltatások fejlesztésére és a vásárlói igények kielégítésre fókuszálunk, így egyelőre itthon a lakberendezés szerelmesei nem fognak a fővárosban vagy vidéken a belvárosban hasonló megoldással találkozni. A cseh-magyar-szlovák régióban azonban az IKEA szeretne létrehozni egy hasonló megoldást a jövőben, a projekt egyelőre az előkészítés fázisában van.
Hogy a „cseh-magyar-szlovák” koprodukció pontosan mit is takar (például közösen birtokolt franchise-jogok, esetleg közös beszerzési-, és ellátási lánc), egyelőre nem tudtuk meg. Ahogy azt sem, hogy az „előkészítési fázisban” lévő megoldásnál meghatároztak-e céldátumot. Bármi is lesz, reméljük a húsgolyoról és a filléres hot-dogról sem feledkeznek majd meg. (penzcentrum.hu, Nagy Bálint)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >Az IKEA új kollekciója elhozza otthonainkba a svéd természetet
A gyermekeknek szóló, SKOGSDUVA kollekciót a varázslatos svéd erdők ihlették,…
Tovább olvasom >Itt az IKEA karácsonyi kalendáriuma: Drágulás és meglepetések
Az IKEA karácsonyi kalendáriuma, a „Vintersaga” idén is kapható a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >