Egyre több a leszerelt italautomata

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 02. 22. 10:12

Egészen biztos, hogy a Magyar Posta nem fog végezni a mintegy huszonnyolcezer italautomata Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötésével, az erre szolgáló automatafelügyeleti egységgel (afe) eddig ugyanis legfeljebb 200 gépet szereltek fel – olvasható a Magyar Nemzet Online-on. Ágazati értesülések szerint ezért a december elsejei határidőt 2018. július 1-jéig kitolják, így az eredeti tervekhez képest már egyéves lesz a késés – közölte a lappal a Magyar Ital- és Áruautomata-szövetség (MIÁSZ) elnöke. Szőllősi Balázs elmondta: tudomásuk szerint az állami cégnél nagyon elszámolták magukat, mivel a korábban 35 ezres automataállományra összesen 15 ezer felügyeleti egységet rendeltek az arra kijelölt beszállítótól.

Egyébiránt a Magyar Nemzet úgy tapasztalta, hogy az elmúlt hetekben sok irodaházban, munkahelyen leszerelték az ital- és áruautomatákat. Ezt a MIÁSZ elnöke a bizonytalansággal magyarázta: a vállalkozók nem kockáztattak, hiszen nem lehetett tudni, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kitolja-e a határidőt, márpedig a ma is hatályos jogszabályok szerint a NAV rendszeréhez nem csatlakoztatható gépeket le kell kapcsolni. Szintén a kivonulásra adhat okot, hogy a rendszer fenntartásának költségei gépenként havonta 10-12 ezer forintra rúgnak, amit egy-egy alacsonyabb forgalmat lebonyolító automata nem képes kitermelni. Áremelkedés várhatóan így is lesz; becslések szerint egy 60-80 forintos kávé 100-130 forintra is drágulhat.

Három hét alatt huszonnyolcezer gépet kellene felszerelni az online felügyeleti egységgel.

A jelentős késedelem nem tekinthető meglepetésnek, hiszen a szakma már hetekkel ezelőtt jelezte, a posta nem halad a készülékek felszerelésével. Ennek legfőbb okát abban látták, hogy csak jelentős késéssel, november első napján írta alá a szükséges berendezések beszerzéséről szóló szerződést. Az állam egyébiránt 3,24 milliárd forintot – felügyeleti egységenként 120 ezer forintos támogatást – nyújt a NAV-rendszerhez való kapcsolódásra a vállalkozóknak. A támogatás elnyeréséhez a vállalkozásoknak szerződést kell kötniük a felügyeleti szolgáltatóval, azaz a Magyar Postával, amely az egységek beszerzésével és szerelésével együtt az igényléseket is kezeli. (Bodacz Péter, mno.hu)

Kapcsolódó cikkeink