Egymillió dollárt kap, aki elsőként tálalja a mesterséges grillcsirkét

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 05. 12:41

Különleges fogások kerülnek az asztalra idén júniusban egy rendhagyó washingtoni ételversenyen, ahol a szakácsok ezúttal fiziológusok és biológusok lesznek, a fődíj pedig nem kevesebb, mint egymillió dollár . A szabályok egyszerűek: olyan grillcsirkét kell felszolgálni a bíráknak, amely küllemében, ízében és állagában is a megszólalásig hasonlít az eredetihez, mindössze annyi különbséggel, az “alapanyag” soha nem élt, és mozgott.

Öt évvel ezelőtt különleges “versenykiírással” hozta lázba a tudóstársadalmat a világ legnagyobb állatvédő szervezeteként számon tartott PETA (Emberek az Állatokkal Való Etikus Bánásmódért): egymillió dollár üti a markát annak a kutatóknak, aki 2012. június 30-áig bebizonyítja, hogy képes kereskedelmi mennyiségben előállítani “mesterséges csirkehúst”, amely minden tekintetben hasonlít az igazira, kivéve a származását.

A mesterséges hús előállításáért folyó verseny élén jelenleg a hollandiai Maastrichti Egyetem keringésfiziológiával foglalkozó tanszékének vezetője, Mark Post áll. A szakember összesen 300 ezer dollárt – mintegy 65 millió forintnyi összeget – kapott a holland kormánytól és egy névtelen adományozótól – Newkirk tippje szerint egy médiamágnástól -, hogy kifejlessze saját őssejtkutatási módszerét.

Postnak már sikerült laboratórium körülmények között előállítania néhány centiméteres marhahús csíkokat, és ígérete szerint még az idén elkészíti az első “mesterséges marhaburgert”. Ezzel persze nem nyerheti meg a PETA versenyét, hiszen a kiírás szintetikus csirke-, nem pedig marhahúsra szól. A biztató eredmények ellenére azonban a kutató elárulta, hogy a módszer rendkívül lassú, és úgy tűnik, hogy az eddig elértnél vastagabb, illetve nagyobb mennyiségű hús előállítása még nehezebb feladat lesz.

A szintén Hollandiában működő Utrechti Egyetem szakemberei jelenleg állati embriókból származó őssejtekkel folytatnak kutatásokat. Mindössze egyetlen őssejt révén több tonnányi húst lehetne előállítani, míg egy “tehénnyiből” egy egész ország jóllakna.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) úgy becsüli, hogy a világ húsfogyasztásának mértéke várhatóan a duplájára fog növekedni 2050-ig. A brit Királyi Társaság tavaly arra az álláspontra jutott, hogy a növekvő globális élelmiszerellátás jelentette kihívás olyan újszerű megoldásokat kíván, mint a mesterséges húsok.

A szintetikus hús másik előnye, hogy az előállítása kevesebb energiaráfordítást és helyet igényel. Oxfordi és amszterdami szakemberek tavalyi elemzése alapján az eljárás a csirkék hagyományos tenyésztéséhez szükséges földterület és víz mindössze egy, illetve négy százalékából kivitelezhető.

A vegetáriánusuk szempontjából nézve mindez azt jelentené, hogy kevesebb állat fog szenvedni. Newkirk közlése szerint csak az Egyesült Államokban évente több mint 40 milliárd csirkét, halat, disznót és tehenet ölnek le – olykor kegyetlen módon – az élelmiszerellátás céljából. A mesterséges hús azonban megkímélné az állatokat a szenvedéstől. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink