Egymilliárdos támogatás az iskolatej programra

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 23. 00:04

Az idei 400 millió forinttal szemben jövőre már egymilliárdot szán a kormányzat az iskolatej programra, igaz néhány éve még 2 milliárd forint volt a forrás.

Magyarországon több mint 100 ezer alultáplált gyermek él és több mint 20 ezer éhezik. E gyerekek nagy része egyedül az óvodai és iskolai közétkeztetés keretében jut meleg ételhez és más fontos tápanyagokhoz. Az általános iskolás gyerekek csaknem fele egyáltalán nem iszik tejet, közel kétharmaduk pedig semmilyen tejterméket nem fogyaszt, ezért elengedhetetlen az iskolatej program – jelentette ki Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium főtanácsosa az iskolatej szeptember 29-i világnapja alkalmából.
Az Európai Unióban is fut egy Iskolatej Program ennek forrását is használja Magyarország, de így is csak minden tizedik iskolás gyerekek jut tejhez.
Ennél jóval szélesebb kör élvezte a programot 2004-ben, mikor 2 milliárd forintos költségvetési forrás állt rendelkezésre. Ez a szint folyamatosan apadt a megszorítások miatt, így 2010-ben már csak 400 millió forint állt rendelkezésre-
Országos kezdeményezés indult a program továbbfejlesztésére: együttműködési megállapodást írt alá Schmittné Makray Katalin, az államfő felesége, az Iskolatej Program népszerűsítéséért indult civil kezdeményezés fővédnöke, Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Megyeri István, a Gyermekétkeztetési Alapítvány igazgatója és Tálosi Tamás, a Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány elnöke – közli a szabadfold.hu.




Kapcsolódó cikkeink