Egyesülne a magyar és a horvát borvidék

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 14. 11:25

A magyar és a horvát borvidék legjobb termékeit szeretnék egyesíteni a szakemberek egy határon átnyúló borvidék létrehozásával.

A horvát fél a fehérborokra, ezen belül az olaszrizlingre (grasevinára), míg a Villányi borvidék értelemszerűen a vörösborokra, kiemelten a Villányi Franc-ra fókuszál. A választóvonal gyakorlatilag tényleg „csupán” a fizikai határ a két ország között. Az egyfajta tükörprojekt részleteiről a HelloVidék kérdezte a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft-t, amely a Villány-Siklósi Borút Egyesület képviseletében vesz részt a projekt partnerként.

A villányi borvidéken most úgy döntöttek, hogy mernek nagyot álmodni. Bár az új koronavírus-járvány miatt most egy kissé megtorpant a lelkesedés, de a határon átnyúló, egészen Horvátországig terjedő borvidék elképzelésének megvalósítása így sem állt le. A Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. sikeres pályázati tevékenységének köszönhetően kettő határon átnyúló projekt megvalósításában vesz részt partnerként.

Az egyik a horvát Križevci Önkormányzatával a Križevci-Kalnik-Orehovec Borút és a Villányi borvidék közös marketing és pr tevékenységének, valamint a két térség borturizmusának fejlesztésével, míg az eszéki partnerekkel kidolgozott pályázat a magyar Baranya és a horvát Baranja térségek borturisztikai és termékfejlesztési elképzeléseivel indult útjára. Ezekben közös, hogy a határon átívelő borvidék közös kínálata jelenik meg bennük, ahol a horvát fél a fehérborokra, ezen belül az olaszrizlingre (grasevinára), míg a Villányi borvidék értelemszerűen a vörösborokra, kiemelten a Villányi Franc-ra fókuszál.

Mindkét földrajzi egység hasonló adottságokkal bír mind etnikai, kulturális, társadalmi, természetföldrajzi téren, de a gazdálkodásban és a termelési kultúrában egyaránt is felfedezhetők azonosságok. A választóvonal gyakorlatilag tényleg „csupán” a fizikai határ a két ország között, így ennek okán könnyűszerrel lenne kezelhető akár egy nagy határon átnyúló borvidékként is

– mondta el a HelloVidék kérdésére Kovács Boglárka Dóra, a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. marketing vezetője.

A horvátországi Križevci-Kalnik Orehovec Borút fizikailag nehezen kezelhető a Villányi borvidékkel vagy a Villány-Siklósi Borúttal egy egységként, itt a két borút közti szakmai munka az alapja az együttműködésnek. A Križevci Kalnik Orehovec Borút néhány éve alakult meg egy tematikus borútként, anno a Cross Border Wine Routes 1 projekt keretén belül, ahol a Pécs-Mecseki Borút mintáját használva szervezte meg magát.

Most, a nagy hagyományokkal rendelkező Villány-Siklósi Borút lett a partner a második „fordulóban” a Cross-Border Wine Routes 2 projekten belül. Mindkét borút rendelkezik központtal, saját minősítési rendszerük által minősített borturisztikai szolgáltatókkal (vendéglátó, borkóstoltató, borértékesítő és szállásszolgáltatókkal), és mindkét borvidéken megtalálhatók azok a kiemelt fajták, amelyekre a térség nagyobb hangsúlyt fektet.

A hazai fő bormárkák között találhatjuk prémium kategóriában a Villányi Franc-ot, valamint classicus kategóriában a Villányi REDy-z, míg a Križevci-Kalnik Orehovec Borút a Kleščec fajtát tűzte zászlajára. Ezeket a brandeket már a pályázatba is beépítették, a meglévő arculati elemek tovább gondolása és megújítása is szerepel a tervekben.

A megvalósítás során igyekszünk hangsúlyt fektetni arra, hogy lehetőségünk legyen egymás jó gyakorlatának az átvételére ezzel erősítve a közös szakmai munkát. Ennek hatékony kivitelezésére több támogatott workshop és projekt meeting is beépítésre került a szakmai programba. A projekt fő elemei persze azt a célt szolgálják, hogy a borturisztikai szolgáltatások minél magasabb szinten legyenek elérhetők az érintett területeken – hangsúlyozta Kovács Boglárka Dóra.

A szakember azt is elárulta, hogy sokszor ezek amolyan „tükör projektként” valósulnak meg, ami egész egyszerűen annyit jelent, hogy például megszerveznek egy hagyományos Vince napot vagy egy Márton napot azonos tematikával a Villányi borvidéken, de ugyanúgy Krizevciben is. Emellett vannak természetesen az úgynevezett attrakciófejlesztést szolgáló helyi adottságokra épülő pályázati elemek is, mint például a Siklósi Vár fejlesztése, ahova egy interaktív borturisztikai kiállítást és egy új, teljesen egyedi „Borgona” (egy olyan egyedi hangszer, amelynek boros palackokból dolgozzák ki a sípjait) kialakítását tervezik.

Része a programnak ezen túl a minőségi látogatómenedzsment feltételek biztosítását célzó borúti táblarendszer fejlesztése, bicikli tárolók és információs térképek kidolgozása, de részt vesznek Európa legszínvonalasabb szakmai kiállításán, a düsseldorfi ProWeinon is. A külföldi tapasztalatok megismerésére villányi és horvát borászoknak is lehetősége nyílik egy osztrák és egy piemonti tanulmányút során. A borturisztikai szolgáltatók fejlesztését olyan képzések is szolgálják, mint mondjuk a felsőfokú borbíráló tanfolyam vagy épp az idegennyelvi képzések.

A Baranyára fókuszáló Wine Tour Across Borders – Unique Wine Tourism Destination projekt alapja közös borturisztikai csomagok kidolgozása és hazai, valamint külföldi (többek között a zágrábi Grand Tasting, a osztrák VieVinum vagy a Szarajevói Borfesztivál) kiállításokon való részvétel. Idehaza a Vince Wine Show keretében népszerűsítik a közös csomagokat, amit egy budapesti plakátkampány kísér majd, de a nívósabb borvidéki megjelenés biztosítására egy mobil borkóstoltató járművet is beszereznek.

Fontos látni, hogy ez a két projekt lépésről lépésre egymásra épül. Križevcivel több vonzerőfejlesztési elképzelés valósul meg, majd ezen attrakciók beépítésre kerülnek a tematizált programcsomagokba ami éppen a másik fejlesztési projektünk. Így áll össze ez a két pályázat egy komplex „fejlesztési csomaggá”. Természetesen a pandémiás helyzet okoz némi nehézséget, hiszen az eseményeinket bizonytalan kezdési dátumokkal ütemeztük át 2021-re és 2022-re, valamint a projekt indító meetingek java is az online térbe került át. Most igyekeztünk egy olyan óvatos, de megvalósítható ütemezést kidolgozni, amivel előrébb hoztuk a főként irodai körülmények között megvalósítható tevékenységeket. Előkészülünk már most a személyes jelenlétet igénylő programokra, míg az eseményeket csúsztatjuk, amikor azok már biztonságosan megszervezhetőek lesznek – utalt az új koronavírus-járvány miatt kialakult nehézségekre a marketing-vezető.

Mindkét pályázat egy két évet felölelő munkaprogram, ami 2022 nyarán zárul.

(Jeki Gabriella, hellovidek.hu)

Kapcsolódó cikkeink