Egy százalékos inflációt mért a KSH

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 08. 11:36

A fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

polc-

Január-októberben a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 1,4 százalék volt októberben, ugyanúgy mint egy hónappal ezelőtt.
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A járműüzemanyagokért 1,6 százalékkal többet kellett fizetni a tavaly októberinél, ezzel a két éve tartó árcsökkenés megszakadt.
Mikó Ildikó, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a dohányáruk egy hónap alatt 0,2 százalékkal, egy év alatt 4,0 százalékkal drágultak. Az adóemelés hatása még nem kimutatható.
Tavaly októberhez viszonyítva az élelmiszerekért 0,4 százalékkal többet kellett fizetni. Ezen belül a cukor ára 18,4, a csokoládé és kakaó ára 3,5, az étolajé 3,0 százalékkal nőtt, a sertéshúsé 9,4, a tojásé 4,2, a baromfihúsé 1,9 százalékkal csökkent. Átlag felett, 2,0 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk, 1,6 százalékkal a szolgáltatások és 1,5 százalékkal az egyéb, azaz a gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek. A ruházkodási cikkek átlagosan 0,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Szeptemberhez viszonyítva októberben az élelmiszerekért 0,4 százalékkal többet kellett fizetni. Ezen belül a sajt 2,8, a sertéshús 1,9, a tej 1,8, a csokoládé és kakaó 1,0, a cukor 0,8, a baromfihús 0,6 százalékkal került többe. Csökkent 1,8 százalékkal az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs, 1,3 százalékkal az étolaj, 0,7 százalékkal a liszt és 0,6 százalékkal a tojás ára.
A legnagyobb mértékben, 2,6 százalékkal a ruházkodási cikkek drágultak, a szezonváltás miatt. Az egyéb cikkek ára 2,0 százalékkal nőtt, ezen belül a járműüzemanyagoké 3,9 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk 0,3, a szolgáltatások és a háztartási energia 0,1 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink