Egy-két év kell a visszaépüléshez!

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 11. 10. 09:25

Kovács László, az ipartestület elnöke a várható közeljövőről osztotta meg velünk gondolatait.

MVI logo

Kovács László MVI

Kovács László
elnök
MVI

„Novemberre sokat változott a hazai vendéglátás képe, és sajnos nem a jó irányban. Külső segítség híján a túlélésért folytatott küzdelemben – különösen, hogy a vírushelyzet alakulása megjósolhatatlan a következő hónapokban – a szakma egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül. Akik az őszben bíztak, most kezdik elveszteni a talajt a lábuk alól. Ma azt mondhatom, a főváros belső kerületeiben, ahol az üzletet turisták kiszolgálása jelenti, a vendéglátóhelyek 70 százaléka tönkremehet.

Talán a külső kerületek, de még inkább a vidék, valamivel immunisabb, hiszen kevésbé vannak kitéve a külföldi turizmus visszaesésének, de a gondok már ott is sokasodóban vannak: fogy a magyar vendég is – úgy tűnik, egyre erősebb a vírus által okozott sokk, egyrészt a megbetegedéstől, másrészt az egzisztenciális problémáktól való félelem miatt.

A jövő homályos, ami biztos, az az, hogy turistaforgalom híján kezelhetetlen a túlkínálat a vendéglátásban. Nagyon sok belvárosi étterem biztosan el fog tűnni. A helyek, amelyek november elején kevesebb emberrel dolgozva még működtek alapjáraton, most azok is minimum egy hónapra bezártak. A nagyrendezvényeket a határzárás után sorra visszamondták, és most már a kicsik sem engedélyezettek. Akiben még tavasszal maradt remény, az mára sajnos jó eséllyel elveszítette azt.

A kormányzat láthatóan elengedte a szakma kezét, de ez valahol érthető is, hiszen senki nem tudja, meddig és mennyivel kellene támogatnia az összeomlás elkerülését. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy ennyi vendéglátóipari szolgáltatásra jó ideig nem is lesz szükség, az is kérdés, kit kell a rendelkezésre álló forrásokból támogatni. És mindezt egy olyan iparágban, amelyben a tulajdonviszonyok várható átrendezése előtt állunk!

Nehéz helyzetben van az utánpótlás is: most, amikor az oktatás rendszerének átalakítása zajlik, a tanulóknak nincs gyakorlati képzési helyük!

Úgy vélem, 1-2 év múlva várható a szegmens regenerálódása, ehhez mi is próbálunk mindent hozzátenni, ami lehetőségeinkből telik: az MVI részt vesz a visszaépülés és a vendéglátás új stratégiája kidolgozásának az MTÜ által vezetett munkájában.

Meggyőződésem, hogy a jövő építésében és a szakma megfelelő működésében sokat segítene egy vendéglátós kamara megalakítása – persze ha megkapná a munkához szükséges mandátumot és jogkört!

Ami az éttermek számára „gyorssegély” lehetne: jön a karácsony, ami hagyományosan erős időszak a szakmában, és az emberek az ünnepek alatt biztosan nem gyorséttermekből, pizzériákból szeretnének ebédet, vacsorát rendelni.

Üzletek felszínen maradását, munkahelyek megőrzését segítheti a házhozszállítás áfájának 5%-ra csökkentése – büszkék vagyunk, hogy az általunk kidolgozott javaslatot végre magukénak tudják a döntéshozók. //

Kapcsolódó cikkeink