Egy kamionnyi Domestos adomány a Szent László Kórháznak

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 05. 11. 10:35

Az Unilever Magyarország Kft. május 8-án adta át a budapesti Szent László Kórháznak azt a teljes kamionnyi fertőtlenítőszer-adományt, amely a vállalat nyírbátori háztartásvegyipari üzemében készült. A vállalat azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben a frontvonalban dolgozó kórház munkáját is segíti, folytatja korábban megkezdett adományozási programját, amelynek keretében 6.500 liter Domestost, továbbá több száz flakon folyékony Baba szappant és több ezer Knorr-terméket ajánlott fel a hazai egészségügyi, szociális és oktatási intézményeknek.

„Az Unilever a magyar kormány stratégiai partnere 2015 óta, hazánkban minden évben támogatjuk a helyi közösségeket, többek közt az immár 6. éve futó Domestos Iskolamosdó Felújítási Programunkkal. Meggyőződésünk, hogy a higiénia nagyköveteként a piacvezető Domestos fertőtlenítő márkának aktív szerepet kell vállalnia Magyarországon is, a világjárvány elleni harcban pedig nem csak a fogyasztóinkat, de a közösségeinket is támogatni szeretnénk. Ezért ajánlottunk fel a Szent László Kórház számára egy kamionnyi Domestos fertőtlenítőt” – mondta Aranyi László, az Unilever Magyarország marketingvezetője.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alberto Di Leo, az Unilever Magyaroszág ügyvezető igazgatója a múlt héten jelentette be, hogy a vállalat egy közel 15 milliárd forintos, saját erőből megvalósítandó beruházás keretében bővíti a vállalat egyik legkorszerűbb, stratégiai fontosságú nyírbátori üzemét. A fejlesztés nyomán az egyebek közt Domestos és Flóraszept tisztítószereket, valamint Coccolino öblítőket gyártó üzem egy 11 ezer négyzetméteres csomagolócsarnokkal, két új gyártósorral és egy 8 ezer négyzetméteres korszerű raktárral bővül, az éves gyártási kapacitás a jelenlegi évi 300 millió után 370 millió flakonra nő, ráadásul a flakonok egy része újrafelhasznált műanyagból készül majd. A beruházás révén az üzemben foglalkoztatottak száma közel 10%-kal növekszik.

A magyarországi adományozási program része annak a globális vállalásnak, amelynek keretében az Unilever világszerte 100 millió euró (35,8 milliárd forint) értékű szappan-, fertőtlenítőszer-, és élelmiszeradománnyal támogatja a koronavírus elleni küzdelmet, továbbá a társaság jövedelempótlással segíti azokat az Unilever létesítményeiben dolgozók munkavállalókat – attól függetlenül, hogy a vállalat vagy partnercégek alkalmazottairól van szó –, akiknek a válság nyomán hirtelen veszélybe került a megélhetése.

Az Unilever Magyarország a nyírbátori üzem mellett két további gyártóbázissal rendelkezik hazánkban: a veszprémi Algida üzemben például a közismert Magnum és Carte d’Or jégkrémek, Röszkén pedig a Knorr levesporok és levesalapok, tésztaételek mellett a Delikát ételízesítő készül.

 

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink