Egy ideig újra kapható lesz az ikonikus Marathon szelet az Egyesült Királyságban
A Mars Wrigley UK 34 év után ismét elérhetővé teszi a brit vásárlók számára a népszerű, korábban Snickers néven ismert Marathon szeletet.
A csokoládé kizárólag a Morrisons üzleteiben lesz kapható decemberig, amivel a Mars Wrigley a cég több mint 90 éves brit csokoládégyártási hagyományaiól kíván megemlékezni.
A csokoládégyártó stratégiai lépése a márkát körüllengő nosztalgia iránti igényt célozza, hiszen sok vásárló máig emlékszik a termék eredeti nevére.
A Marathon csokoládé 1967-ben jelent meg az Egyesült Királyság piacán, majd 1990-ben nevezték át Snickers-re az akkori globális márkaegységesítés részeként. Az átnevezés ellenére sok brit vásárló ragaszkodott az eredeti elnevezéshez, és néhányan még bojkottálták is az új névvel forgalmazott terméket.
Ez nem az első alkalom, hogy a Mars újra elérhetővé teszi a Marathon márkát: egy hasonló limitált kiadás 2019-ben hatalmas sikert aratott, akkor 12 hét alatt több mint 4 millió csokoládét adtak el.
Grocery Gazette
Kapcsolódó cikkeink
70 ezer fogápolási csomagot adományoz az Asda és a Colgate brit iskoláknak
Az Asda és a Colgate új kezdeményezése keretében több mint…
Tovább olvasom >Újabb több mint 2000 termék árát csökkentette a Morrisons
Augusztus végétől több ezer terméket kínál jelentősen alacsonyabb áron a…
Tovább olvasom >Vákuumcsomagolással csökkenti a műanyagfelhasználást a Sainsbury’s
Az Egyesült Királyságban elsőként váltja le hagyományos műanyag tálcás csomagolását…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >