A magyar fiatalok 15 százaléka vásárolt hamis terméket az interneten

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 04. 11:20

A magyar fiatalok 15 százaléka vásárolt szándékosan hamisított árucikket 2015-ben, meghaladva a 12 százalékos uniós átlagot – közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) elemzésére hivatkozva.

HENT

Az összegzés szerint a listát Görögország vezeti 24 százalékkal, amelyet Észtország és Ciprus követ 22, illetve 20 százalékkal, majd Szlovénia, Spanyolország 19 százalékkal. Magyarország a középmezőnyben foglal helyet.

Uniós szinten a megkérdezettek 64 százaléka általában ruhákat és kiegészítőket vesz, szándékosan hamis terméket a vásárlók 46 százaléka. A válaszadók 46 százaléka lábbeliket szerzett be online, közülük 33 százalék vásárolt hamisat.

A jelentés szerint a megkérdezettek 58 százaléka az alacsonyabb ár miatt vásárolja meg két termék közül a hamisat, 30 százalékuk nem fordít erre figyelmet, valamivel több mint ötödük pedig azért, mert nem érez különbséget az eredeti és a hamis árucikk minősége között.

A HENT közleményében hangsúlyozta, hogy a hamisított termékek nemcsak a fogyasztót károsítják meg a minőség, a termék élettartam vagy az egészségvédelem szempontjából, hanem komoly negatív gazdasági hatásokkal is járnak, amennyiben a gyártók termelési és beruházási tevékenységének csökkenéséhez, munkahelyek megszűnéséhez vezetnek. A hatékony megelőzés érdekében szükség van a magyar hatóságok aktív közreműködésére és az egységes uniós fellépésre – írták.(MTI)

Kapcsolódó cikkeink