Egészségesebb tejtermékek fejlesztésébe kezd a KE és a Fino-Food

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 12. 02. 11:20

Magas biológiai értékű, egészségesebb tejtermékek előállításán dolgozik a Kaposvári Egyetem (KE) és a Fino-Food Kft., a 3 éven át tartó projektre 1,8 milliárd forintot költenek – közölte a felsőoktatási intézmény agrár- es környezettudományi karának dékánja az MTI-vel.

Tossenberger János egyetemi tanár elmondta, hogy a döntő részben európai uniós pályázati támogatásból finanszírozott, a tejipari céggel közös munka keretében olyan, a robottechnológián és a preciziós gazdálkodáson alapuló, a hazai agrárökológiai adottságokat szem előtt tartó fejlesztéseken dolgoznak, amelyek a takarmány előállításától a tehénfejési technológián át a tej feldolgozásáig a teljes termékláncot érintik.
Az egyetemnek a projektről kiadott és az MTI-hez is eljuttatott háttéranyagában szerepel, hogy az új tudományos eredmények lehetőséget teremtenek fajta- és hibridspecifikus növénytermesztési technológiák meghatározására, a termőhelyekre legmegfelelőbb fajták kiválasztására, optimalizált összetételű takarmánykeverékek egészségvédő hatásának tanulmányozására is.
Az együttműködés eredményeként sor kerülhet a piacon még nem található, a jelenleg elérhető termékeket meghaladó biológiai értékű, a korszerű táplálkozástudományi trendekhez, illetve az egészségtudatos táplálkozásból fakadó igényekhez illeszkedő tejkészítmények kifejlesztésére, bevezetésére – tették hozzá.
Kiemelték, hogy az új termékek hozzájárulhatnak egyes emésztőszervi, keringési megbetegedések megelőzéséhez, tüneteik enyhítéséhez.
Tossenberger János hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a jelenleg kapható tejtermékek ne lennének egészségesek, hanem arról, hogy a tudományos ismeretek bővülése újabb lehetőségeket kínál az élelmiszerek minőségének további javítására és ezzel az élelmiszeripar élni is kíván.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1,8 milliárd forint saját és 98,8 millió forint jegyzett tőkéjű Fino Food Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2017-ben mintegy 8,6 milliárd, 2018-ban 9,1 milliárd forint volt. A magyar családi tulajdonú vállalkozás kaposvári telephelyén naponta több mint 150 ezer liter tejet dolgoznak fel. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink