Eddig 10 ezer külföldi mondta le hévízi foglalását az orosz-ukrán háború miatt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 03. 11. 10:25

Mintegy tízezer külföldi vendég mondta le foglalását Hévízen a két hete zajló ukrajnai háború miatt – írja az index. A külföldi vendégek negyede ráadásul Oroszországból és Ukrajnából érkezett eddig. A Magyar Szálloda Szövetség részéről a belföldi turizmus stabilitásában és az új piacokban bíznak.

A Hévízre látogatók negyede Ukrajnából vagy Oroszországból érkezett

Körülbelül tízezer külföldi vendég mondta le foglalását eddig a háború miatt Hévízen. A külföldi vendégek negyede ráadásul ez idáig pont abból a két országból érkezett, amelyek most háborúban állnak egymással.

Molnár Ágnes, a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgató-helyettese az RTL Klub-nak nyilatkozva elmondta: a háború más nyugat-európai országokból érkező vendégeket is inkább a kivárásra és megfontoltságra késztet.

A külföldről érkező turisták jelentős része több hetet is eltölt a városban, és akár különféle gyógyászati kezeléseket is igénybe vesz. A magyar vendégek átlagosan néhány napot tartózkodnak a településen, s leginkább a wellnessprogramok iránt érdeklődnek.

A Magyar Szálloda Szövetség szerint a háború hatásai már mindenhol érezhetőek.

A szervezet részéről ugyanakkor abban bíznak, hogy a belföldi turizmus erős marad, a környező országokból pedig nem csökken a beutazási kedv – derül ki az RTL Klub hírműsorának beszámolójából. (index, Balázsi Levente)

 

 

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink