Döntött a GVH: a Wizz Air több ezer utasnak fizet visszatérítést
Megtévesztette utasait a Wizz Air, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a cégnek visszatérítést kell fizetnie – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
Az egy éve kezdődött versenyfelügyeleti eljárás szerint a légitársaság többletköltséget okozott az utasoknak azzal, hogy lényeges információt hallgatott el előlük a 2022. december és 2023. május közötti időszakban. A retúrjeggyel rendelkezők a visszaútnál az ingyenes online utasfelvételt telefonos böngészőből nem tudták elvégezni, ezért 40 euró (körülbelül 16 000 forint) reptéri utasfelvételi díjat kellett fizetniük.
A Wizz Air elismerte a műszaki hibát, és vállalta, hogy kredit formájában több ezer fogyasztónak írja jóvá az utasfelvételi díj 120 százalékát, amelynek 100 százaléka egy éven belül pénzben is lehívható. A kompenzáció már az eljárást megelőzően elkezdődött, a több ezer utasnak járó visszatérítés összege meghaladja a 80 millió forintot. A GVH tájékoztatása szerint az együttműködési intézkedések költségeivel együtt ez több, mint ami a jogsértés következményeként kiszabható büntetés lenne.
Bírságolni a versenyhivatal akkor fog, ha a kompenzáció nem teljesül, ennek a végrehajtását utóvizsgálattal ellenőrzik. Előírták továbbá, hogy a légitársaság emailben és a mobilalkalmazásán keresztül is értesítse az érintetteket, és általános tájékoztatást tegyen közzé. A GVH felhívta a légitársaságok figyelmét arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat mindig átláthatóan, könnyen érthető formában tegyék közzé.
Kapcsolódó cikkeink
50% kedvezmény a második repülőjegyre a Wizz Air februári akciójában
A Wizz Air kedvezményes ajánlatot hirdet február 5-re, amelynek keretében…
Tovább olvasom >GVH: Az online Árfigyelő bővítésének piacélénkítő hatása van
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer piacélénkítő…
Tovább olvasom >Alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH
Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >Zöldségkonzervekkel és édességgel is segített a Bonduelle
Huszadik évéhez ért 2025-ben a Bonduelle Central Europe Kft. és…
Tovább olvasom >