Magazin: Dínom-dánom tíz év múlva

Dátum: 2020. 03. 02. 07:23

Még a Business Days konferencia előtt ott hagytam abba az előző cikket, hogy terjed a flexitariánus étrend, és a húsfélék új nemzedékével fogunk megismerkedni a jövőben. Ez utóbbiról szólva az a pontos megfogalmazás, miszerint át kell értékelnünk a hús fogalmát a mindennapokban, és főleg át kell állítanunk érzékszerveinket az új konyhára, eddig ismeretlen vagy ritka összetevőkre. Ez a folyamat a középosztályosodás és az ezzel összefüggő húsfogyasztás dinamikus növekedésével elkerülhetetlennek tűnik.

Dr. Kozák Ákos
jövőkutató, szociológus

Korábban már kifejtettem e lap hasábjain, hogy 2030-ban megközelítőleg 110 város – nevezzük inkább megapolisznak – népessége meg fogja haladni az 5 milliós határt, de ebből is negyvenet meghaladó lesz a tíz milliónál nagyobb lélekszámú „település”. Talán érzékletesebb, ha azt írom: tíz év múlva Delhi lakossága 39, Tokióé 37 és Sanghajé pedig a 33 milliót fogja súrolni az előrejelzések alapján. A majdani nyolc legnagyobb város(állam) közül egyébként egy lesz az amerikai földrészen (Mexikóváros), egy az afrikai földrészen (Kairó), a többi rendre Ázsiában lesz.

Márpedig a főzés és étkezés változatos formái és új trendjei éppenséggel a városokban fognak terjedni. GfK egy globális riportja a táplálkozási kultúra sokszínűségét tárta fel. Indiában heti 13 órát foglalatoskodnak a háziasszonyok főzéssel, de Dél-Koreában ennek csak negyedét fordítják erre a tevékenységre.

Gondolhatnánk, hogy egy ország fejlettsége, modernitása erőteljesen befolyásolja a főzésre fordított időt, hiszen a nagyvárosi életstílus, az egyszemélyes háztartások számának gyakorta magas aránya inkább a hagyományos főzési szokások ellen hat. De Törökországban és Brazíliában is csak heti öt órát töltenek főzéssel, azaz más okokat kellene keresnünk a háttérben.

Arra azonban bizton számíthatunk – legalábbis a modern társadalmak gyakorlata ezt mutatja –, hogy nőni fog a főzés, mint napi rutin és/vagy szabadidős aktivitás iránti affinitás. Ez pedig kitüntetett figyelmet ró bizonyos élelmiszerek előállítására, fenntarthatósági kérdésekre. Ma már nem példa nélküli egy olyan hirdetés és hitvallás, amit egy 1800-as évek közepén alapított malom és élelmiszer-előállító, a növényi alapú húsok felkent prókátora, a Rügenwalder Mühle hirdetéseiben láthatunk.

Történelmi aggodalmak

A történet azonban nem ma kezdődik. A föld táplálásáról alkotott képzetek és próféciák sora igen hosszú, és több száz évvel ezelőttre datálódik.

Thomas Malthaus 1798-ban azt jósolta, hogy a népesség növekedését az élelmiszer-termelési kapacitások határozzák meg – és sokan ma is így gondolják. Ma, amikor az évszázad derekára megközelítőleg 9,5 milliárdos globális populációval számolhatunk, jogos a kérdés, hogy mivel és milyen technológiával tápláljuk ezt az embertömeget? Ma azonban már azt is tudjuk, hogy a dilemma nagy részben okafogyott, mert az állandóan megújuló élelmiszeripari és biotechnológiai iparág képes orvosolni a problémát.

A ma már az élelmiszer-gazdaság szótárában előkelő helyen szereplő mesterséges élelmiszerek ötlete sem teljesen újkeletű. A tizennyolcadik század egy kiemelkedő tudósa, a matematikus és filozófus Nicolas de Condorcet szerint semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy állatokat és zöldségeket mesterségesen állítsunk elő – írta ezt 1795 körül. Természetesen akkor még nem állt rendelkezésre a kellő technológia, és a társadalmi elfogadottsága sem lett volna meg mindennek, de lényeges számunkra, hogy már akkor szárba szökkent a ma már a szakmai kánonban szereplő eljárás alapötlete.

A népesség növekedéséből eredő aggodalmak végigkísérték az elmúlt századok tudósainak gondolkodását. Eduard M. East, harvardi növénygenetikus 1923-ban azt jelezte előre, hogy 2000-ben ez a kérdés égető lesz, egzisztenciális harcba fog átcsapni. A huszadik században ambiciózus ötletek születtek a világ népességének élelmezésére. Az amerikai Kémiai Társaság 1928-ban azt állította, hogy egy bérház nagyságú területen erjesztéses eljárással ezer ember ötvenhétezer hektár megművelését tudja kiváltani. A probléma tehát messze nem újkeletű, sőt ma is sokan hangot adnak annak, hogyan fogjuk ellátni a Föld népességét ennivalóval. Pedig a helyzet korántsem reménytelen. A technológia fejlődésének együtt kell járnia a fogyasztók új iránti elfogadásának fokozatos növekedésével.

A változáshoz nemcsak az előállítás technológiájában kell újat produkálni. Az is biztos, hogy a táplálkozási kultúra jelentős módosulására lesz szükség.

Termelni ember nélkül

Ma már bizonyos, hogy a hústermelés nem folytatódhat a ma bevett gyakorlat szerint, és lassan hozzá kell szoknunk ma még idegen technikákhoz és ételekhez. Az őssejtekből nyert húsféleségek (ez persze így egy leegyszerűsítő leírás magáról a technológiáról) vagy a sütés során vérző, azonban mégsem állatokból nyert hús látványa és egyáltalán a tudat ma sokakat inkább viszolygással tölt el, pedig jó lesz hozzászokni ehhez.

Az Új Mezőgazdaság, a legújabb technológiai fejlesztéseket adaptáló élelmiszer-előállítási eljárások segítik ezt a folyamatot. A hagyományosan élőmunka-intenzív mezőgazdasági termelés ma már emberi beavatkozás nélkül képes előteremteni az alapanyagot. A robotok, nagy adattömegekkel dolgozó számítógépek és drónok a termelési ciklusokat önállóan is képesek lemenedzselni – elméletileg.

A Harper Adams University kereteiben belül működő kísérleti program, a „Hands Free Hectare” projekt bebizonyította, hogy emberi beavatkozás nélkül is lehet termelni – még ha ez egy egyhektáros területre kiterjedő kísérlet is volt. A mezőgazdaság legújabb innovációi kezdik elhagyni a laboratóriumok vegytiszta terepét. Néhány üzletben már megjelentek az egyelőre a tudományos kutatásokban szereplő eljárások mentén fejlesztett zöldségek.

A nagy áttörést szerintem a vertikális mezőgazdasági ökoszisztéma kiterjedése és a városi szuperintenzív termelési eljárások gyakorlatba ültetése fogja hozni. A több százéves prognózisok mégis valóra válhatnak. És hogy ma már nem csupán a növekvő népesség miatt érzett aggodalmak táplálják ezt, hanem inkább a fenntarthatóság a motorja ennek, végül is mindegy. Rólunk szól mindkettő. //