Debütált a BOrgona – a Villányi borvidék páratlan dallamai boros palackokból

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 08. 19. 08:07

2021. augusztus 19-én egy unikális hangszer debütált a Villányi borvidék jóvoltából a Siklósi Várban. A boros palackok felhasználásával megépített BORgona a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. „Cross Border Wine Routes 2.” pályázati forrásának köszönhetően kerülhetett kidolgozásra. Az új hangszer a tervek szerint negyedévente egy-egy kiemelt alkalommal fog megszólalni a nagyérdemű közönség előtt, amúgy a Siklósi Vár Kápolnájába költözik be, ahol kellő körültekintés mellett lesz megtekinthető.

A Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. 2019. tavaszán nyújtott be pályázatot egy borutak közötti együttműködésre épülő határon átnyúló projekt támogatására. A projekt a horvát Krizevci Önkormányzatával a Villány-Siklósi Borút Egyesület és a Krizevci -Kalnik-Orehovec Borút szakmai programjára alapozva került kidolgozása. A benyújtott „Cross Border Wine Routes 2” HUHR/1901/2.1.3/0054 projekt elnyerte a támogatást, melynek egyik kiemelt attrakciófejlesztési eleme egy nem mindennapi hangszer, a BORgona megépítése volt.

A BORgona ötlet eredeti gazdája nem más, mint a Siklósi Vár kapitánya, Szentgyörgyváry Péter.

A sikeres tendert követően a kiválasztott Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra kiváló szakembereivel, Budavári Attila (tulajdonos, Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra) iránymutatása mellett elkezdődött a közös munka. A komoly tervezési szakaszt követően számos kihívással kellett szembenézni az orgonaépítő mestereknek, míg a végleges hangszer kidolgozásra került.

A BORgona tulajdonképpen egy klasszikus orgona, melynek a különlegessége, hogy az egyik sípsor kisebb-nagyobb boros palackokból áll, és így van behangolva. Ezzel egy pánsípot idéző hangon szólal meg, teljesen egyedi hangzást adva a hangszernek. Dr. Balatoni Sándor Junior Prima díjas orgonaművész, zeneszerző aktívan részt vállalt a hangszer kidolgozásában, akit olyannyira megihletett az egyedi instrumentum, hogy „Terroir du Villány” néven komponált egy 6 tételes rövid karakter darabot, amely a Villányi borvidéket mutatja be 6 tételben. (Terroir du Villány;  Rozé; REDy; Pinot Noir; Cabernet Franc és végül a Cuvée, ami felvonultatja az előző darabok témáit.)

A debütáló eseményen Nagy Gergely, a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője röviden ismertette a Villányi Borvidék nyertes horvát-magyar pályázatának célkitűzéseit, majd Budavári Attila mesélt a hangszer kidolgozásáról.

A bemutató keretében a kiváló művészek jóvoltából az alábbi műveket hallgathatták meg a meghívott vendégek:

  1. Byrd: A Gigg
  2. Haydn: Flötenuhr Musik 

Balatoni S.: Terroir du Villány (ősbemutató)

W.A. Mozart: Vivat Bacchus (bordal)

Erkel F.: Keserű bordal

  1. Donizetti: I bevitori (Az iszogatók) 

Közreműködtek: Balatoni-Schultz Jennyfer és Kotvász Zsófia énekművészek

A Villányi borvidék dallamai ezen az unikális hangszeren elsőként csendültek fel 2021. augusztus 19-én a Siklósi Vár hangulatos belső udvarán.

„A BORgonát az idei évben a Villány-Siklósi Borút és a Pécsi Férfikar Alapítvány által szervezett Európai Bordalfesztivál keretében, majd új otthonában, a Siklósi Vár kápolnájában egy adventi koncert keretében hallgathatják meg az érdeklődők”.

– mondta el Kovács Boglárka Dóra, a Villányi Borvidék marketing vezetője a rendezvény zárásaként.

Kapcsolódó cikkeink